Árfolyamok, jutalékok és ügyfelek – MrCoin interjúsorozat 2.rész

spot_img

Nemrégiben a MrCoin budapesti irodájában vendégeskedtünk. A látogatásunkról készült felvétel első részében bemutatkoztak a csapat tagjai, Debreczeni Barnabás pedig elmesélte nekünk a váltó indulásának a történetét. A második részben a mindenkit érdeklő kérdésekkel folytattuk, vagyis jöjjenek az oldal forgalmával, a jutalékokkal és az ügyfelekkel kapcsolatos válaszok.

Debreczeni Barnabás és Györfi András

A hazai piacon mi az, ami megkülönbözteti a MrCoin-t a többi kriptopénzekkel foglalkozó szolgáltatótól?

Itthon mi voltunk az első piaci szereplők, 5 éve indultunk el és láttunk már mindent. Folyamatosan az oldalon dolgozunk, nem fogunk eltűnni az egyik napról a másikra. Nyílván más sem tervezi ezt, csak volt már több konkurens cég is, aki kihalt mellőlünk. Ez főként a hatóságoknak köszönhető, a velük való együttműködésy kőkemény része a dolognak.

Emellett szerintem mi kínáljuk a legjobb váltási árfolyamokat és sokat foglalkozunk az ügyfelekkel is. Bárki, bármikor felhívhat bennünket és tanácsot kérhet például arról, hogy melyik tárcát vagy tőzsdét lenne érdemes használnia. Akkor is szívesen segítünk ebben, ha az illető nem feltétlenül lesz azonnal az ügyfelünk. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek emlékeznek ezekre a dolgokra és ha egyszer mondjuk az édesanyjuk szeretne kriptót vásárolni, akkor őt nem a Binance-re fogják átirányítani, hanem minket ajánlanak, mert velünk magyarul is tud beszélni az édesanyjuk.

Beszéljünk kicsit az árakról is. Hogyan alakulnak a jutalékok, a vételi- és eladási árfolyamok?

Nekünk nincs külön jutalékunk, hanem vételi és eladási árfolyamokat tüntetünk fel. Ebből a szempontból olyanok vagyunk, mint az utcai pénzváltók, akik szintén szinúgy alakítják ki a saját áraikat, hogy az hosszútávon is fenntartható legyen számukra.

A működésünk elég sok összetevőből áll, az adminisztrációtól kezdve a telefonos ügyfélszolgálat biztosításáig és ez pénzbe kerül. A Bitstamp-nél, a Binance-nél vagy a Kraken-nél például senkit sem tudsz felhívni, ennek a költségeit pedig nekünk magunknak kell kitermelnünk.

Az alap fix kiadásokhoz még hozzájönnek a banki utalások és a tőzsdék költségei, valamint a dollár-euro-forint közötti váltások díja, és minderre jön még a saját profitunk is. Attól függően, hogy a piac milyen irányba mozog, ennek a mértéke mindig változik. Van amikor az eladási oldalon kínálunk kedvezőbb feltételeket, van amikor a vételin.

A többlet nagy része, amit az ügyfelek kifizetnek nekünk különböző partnerekhez vagy bankokhoz kerül, illetve ott van még a bányászoknak fizetendő díj is. Ez utóbbira semmilyen ráhatásunk nincs és nem is mindig tudjuk magunkra vállalni őket,  A Bitcoin utalások bányász költsége jelenleg például elég kedvező, úgy 100 Ft körül lehet, de ez volt már 5000 Ft is, és volt 0 Ft is. Minden attól függ, hogy éppen milyen állapotban van a hálózat és mennyire van tele a mempool. De vannak olyan kriptopénzek is, ahol tudjuk vállalni az ebből eredő kiadásokat.

A számokat tekintve milyen forgalmat bonyolít a MrCoin? Miben különbözik a mostani helyzetetek a 2014-es induláshoz képest?

Az induláskor egy átlagos munkanapon ketten üldögéltünk egy kis szobában a testvéremmel és egyszerre fejlesztettük az üzletet, programoztuk az oldalt és válaszoltunk a telefonokra. Aztán ahogy növekedett a forgalmunk, úgy vettünk fel magunk mellé egyre több embert. Volt egy olyan időszak is amikor 20-an voltunk, de a 17-es csúcs utáni visszaesésnél nekünk is kellett válnunk több embertől.

Hány ügyfeletek volt akkoriban egy átlagos napon?

Igazából ez nálunk nem tartozik a mérőszámok közé, mert az összforgalmat tartjuk mérvadónak. Ha egy ügyfél csinál 10 millió forintos forgalmat, vagy 10 ügyfél csinál (tízszer) egymilliós forgalmat, az a mi szempontunkból ugyanazt jelenti. A statisztikáink viszont teljesen együtt mozognak a globális mutatókkal, tehát ha zuhan a bitcoin árfolyama, akkor a forgalmunk is visszaesik, ha pedig növekszik, akkor beüt a fomo és megrohannak minket.

A felhasználóitokról tudtok valamit? Kik az átlagos vásárlóitok?

Nincsenek átlagos bitcoin felhasználók, viszont vannak érdekesebb kasztok. Az egyik ilyen például a nyugdíjas kaszt, akik általában vidékiek és szeretnek szerencsejátékozni. De van egy a politikától megcsömörlött csoport is, akik szeretnének valamilyen módon függetlenné válni a rendszertől.

Ők jó fizetéssel rendelkeznek, rendesen adóznak is és mégis rendszeresen odamennek és betolják az automatába a készpénzt, mert az itt felszámolt párszázalékos kezelési költség megéri nekik azt, hogy az állam és mások se tudjanak arról, hogy ők bitcoint halmoznak fel és készülnek a szarabb időkre. Arról persze politikai vagy ideológiai szempontból megoszlanak a vélemények, hogy mi a jó és mi a rossz, de úgy általában abban már mindenki egyetért, hogy a világ kezd egy egyre őrültebb hellyé válni.

(Folytatása következik…)

MrCoin

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img