Érdemes-e egyáltalán átlagolni?

Megosztom

Egy reddit posztot olvastam ma reggel, ami azt fejtegeti, hogy nem érdemes időzíteni a piacot, válasszuk a rendszeres (heti, kétheti, havi, stb) vásárlást kis összegekkel, és így jelenleg mindenképp pluszban járunk, még akkor is, ha a 2017-es csúcson, 20 000 dollár közelében szereztük be első bitcoin töredékeinket.

A poszthoz a szerző linkelt egy online átlagoló eszközt is, mellyel számos feltétel beállításával kiszámolhatjuk, hogy “mi lett volna ha”, illetve stratégiát alkothatunk a saját bitcoin/kripto befektetéseink kezelésére. A fenti borítóképen is látható, amit az eredeti poszt szerzője talán nem vett észre, hogy a toolnál valami probléma van, és 2019.06.13. után már veszi figyelembe az árfolyam alakulását, csak a két hetente érkező vásárlásokkal növeli a portfólió értékét. Reméljük, hogy hamarosan helyreáll a rend, mert nagyon jól használható vizualizációs eszköznek tűnik.

Az átlagolás előnyei

A kommentek ettől a bakitól függetlenül is nagyon változatosak a poszt alatt, sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy az átlagolás aktuális eredménye nagyban függ attól, hogy mikor kezdtünk átlagolni. Amennyiben már a dübörgő vásárlói piacon kezdünk bele és a nehezen időzíthető csúcson sem adunk el, az átlagolással minimalizáljunk a drasztikus zuhanások hatását a portfóliónkra.

Ha ugyanebben az időpontban nagy összeggel vásároltunk volna be, a következő ciklusig biztosan mínuszban ülünk, ráadásul komoly stresszt jelenthet tartani a zsákot, komoly önuralomra van szükség, hogy ne masszív bukóban lépjünk le a piacról. Jelen esetben csak a bitcoinról beszélek, az altok esetében sokkal rizikósabb a helyzet, hiszen a legnagyobbak kivételével nincsen korábbi példánk arra vonatkozóan, hogy valaha visszatérnek a korábbi csúcsaikra.

Az átlagolás elsődlegesen tehát rizikó csökkentő stratégia, és nagy előnye, hogy azon befektetők számára is elérhető, akik nem rendelkeznek egyben nagy összeggel, amit befektetnének. Találtam a kommentek között egy érdekes levezetést egy svájci pénzügyi blogban arról, hogy a részvénypiac esetében, ahol az utóbbi 100 évben 70%-ban emelkedtek az árfolyamok, nincs értelme átlagolni, mert azzal tulajdonképp a piac ellen fogadunk. A Bitcoin esetében egy nem túl alapos számolással a Bitstamp adatai alapján az látható, hogy az utóbbi 8 év során szintén mindössze 30-35%-ban nem emelkedett az árfolyam. Az utóbbi 8 évben az amerikai S&P500 tőzsdeindex háromszoros hozamot produkált befektetőinek, a BTC pedig épp 800-szor többért cserél gazdát.

Nagy összegű bevásárlás

Néhány nappal ezelőtt ment nagyot twitteren az alábbi statisztika: 10.000$ egyszerre történő bitcoinba rakása a hálózat indulása óta az esetek 68%-ában volt jobb stratégia a mai dollár eredményt tekintve, mint az egy éven keresztül tartó átlagolás.

A klasszikus DCA (dollar cost averaging) ráadásul arról szól, hogy a teljes befektetni kívánt összeg rendelkezésre állása esetén osztjuk el időben a bevásárlást. Az évekre elosztott beszálló közben a maradékkal mit csinálunk? Bankszámlán inflálódik vagy azért dolgozik valahol? Ha közben máshol befektetésre kerül, annak milyen kockázata van?

Átlagolás egy csavarral

Value averaging avagy “érték átlagolás” szerint például havi 100 dollár vásárlás helyett figyelembe vesszük a portfólió értékének változását is. Első hónapban így marad a 100$, másodikban, mivel egy 10%-os felértékelődés után már 110$-t ér a meglévő mennyiségünk, csak 90$ kerül befektetésre 200-ig. A harmadikban újabb 10% emelkedés után már 220-nál járunk, így 300-220$, azaz 80$ kerül befektetésre. Ugyanígy járunk el a csökkenő piacon is. A stratégia persze csak akkor működik teljes hatékonysággal a csökkenő piacon, ha eleve rendelkezünk a teljes befektetni kívánt mennyiséggel.

Ahogy redditen és a fenti tweet alatt is kifejtik, azok számára, akik bitcoinba fektetnének nagyobb összeget, és fel vannak készülve az árfolyam ingadozás okozta stresszre, jobban járnak, ha egyben beszállnak. Azok számára, akik fizetésből vásárolnak, az eddigi tapasztalatok alapján nem érdemes spórolni és időzíteni, az átlagoló stratégiával is szép felértékelődés érhető el. A kettő közötti különbség a hozam mértéke, mely hosszú távon a (nem piaci hisztéria közepette megejtett) azonnali vásárlás esetében általában nagyobb.

Neked mi a véleményed az átlagolásról?

Ha profi kereskedőktől értesülnél kereskedéssel és kriptopénzekkel kapcsolatos infókról, tippekről, csatlakozz a Kripto Akadémia Discordjához!  Ha képbe kerülnél a kriptopénzek értékajánlatával, vásárlás vagy komolyabb befektetés előtt végezd el a Kriptosuli Ingyenes (online) kurzusunkat!

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel