Újabb amerikai tagállam ismeri el az okosszerződéseket

Megosztom

Ahogy arról korábban mi is többször beszámoltunk, az USA egyes államai már elismerik az okosszerződéseket, ennek megfelelően egy peres ügy során hivatkozhatnak rájuk, pontosabban az abban foglaltakra az ügyvédek, és minden bizonnyal az ügyészség is.

A blokklánc technológia megértése úgy tűnik egyre nagyobb jelentőséggel bír, éppen ezért állítottuk össze az ingyenes KriptoSuli leckesorozatot, melyben átadjuk olvasóinknak a kriptopénzek alapjait, a kereskedés lényegét is egyebek mellett, természetesen a blokklánc közérthető működését is bemutatjuk.

Most Illionois állam döntött úgy, hogy jogi folyamataiban használatóak az okosszerződések, pontosabban elismeri, elfogadja azokat. Blockchain Technology Act, vagyis blokklánc technológia rendelet néven, január elsejétől él az új szabályozás, a CryptoPotato összefoglalója szerint lényegesen többről van szó, mint az okosszerződések kezelése, komplex szabályozás született, mely a kriptopénzek terjedését is segítheti.

Definiálja a hash fogalmát, beszél elektronikus feljegyzésekről is az okosszerződések mellett.

Az anyag kiemeli, hogy egy okosszerződés, “aláírás”, feljegyzés kapcsán nem tagadható meg a jogi érvény pusztán azért, mert egy blokkláncon került tárolásra. Hozzáteszi azt is, hogy ha a törvény írásos formában követel meg valamit, akkor ezt kielégíti az is, ha blokkláncon került tárolásra az adott szöveg.

Valószínűleg ez utóbbi a legnagyobb jelentőségű gondolat az új rendeletben, talán precedensértékűvé is vállhat az USA más államai, akár már országok számára is.

Tennessee állam elismeri az okosszerződéseket

Washington állam elismeri a blokkláncon tárolt adatokat

Mindeközben azt is megtudhattuk, hogy noha Kína nem feltétlenül barátságos a kriptopénzekkel, azonban a blokklánc jogi használatában talán előrébb jár, mint bármely másik ország, 2018-ban a Hangzhou Internet Bíróság – hiszen ilyen is van – kimondta, hogy a védelem hivatkozhat egy blokkláncra – vagyis az azon tároltakra – az ártatlanság bizonyítása érdekében.

Ha most szeretnél kriptopénzeket vásárolni, bátran használd a hazai CoinMixed szolgáltatását, megbízható, könnyen használható rendszerről van szó, könnyedén hozzájuthatsz kriptopénzeidhez.

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel