Mobil egészségügyi központot állítottak fel a beérkező bitcoin adományokból

spot_img

Az elmúlt hetekben két olyan adománygyűjtő akcióra is felhívtuk a figyelmeteket, amelyekben kriptopénzzel járulhattatok hozzá a koronavírus-járvány elleni hazai és nemzetközi küzdelemhez.

Az első élére a hazai közösség jól ismert szereplői, a Coincash, az Inlock és a MrCoin álltak. Amint arról néhány nappal ezelőtt már beszámoltunk, az általuk elindított bitcoinadomany.hu oldalon megadott tárca címeken rövid időn belül több, mint 4 millió forint gyűlt össze, amit a

  • a Heim Pál Kórház,
  • a Szent Imre Kórház,
  • a Szent János Kórház
  • és a Szent László Kórház különböző szervezetei között osztottak szét a szervezők.

Második felhívásunkban a járvány által leginkább sújtott Olaszország megsegítésére kértünk benneteket, ahol a helyi vöröskereszt egy mobil egészségügyi központ felállításához kérte az adakozók hozzájárulását.

Az eredetileg kitűzött 10 000 eurós célt jócskán túlszárnyalva, közel 25 000 euró érkezett be a megadott tárca címekre, amiből hétfőre már sikerült megvásárolni a szükséges felszerelést és üzembe helyezni a táborhelyet. Az itt szolgáló orvosok egy “Köszönjük Bitcoin közösség” feliratú táblával fejezték ki a hálájukat.

“Számunkra is bebizonyosodott, hogy a Bitcoin egy fantasztikus eszköz, ami lehetővé teszi a gyors, átlátható és közvetlen nemzetközi segítségnyújtást. Köszönjük minden névtelen ismeretlennek, aki a szobájának magányából támogatta az első vonalban küzdő orvosainkat.”

Ha anyagi helyzeted lehetőséget ad rá, kérünk látogass el a bitcoinadomany.hu oldalra, ahol az Adakozom gombra kattintva nem csak bitcoin és ethereum címeket, de hagyományos bankszámlaszámokat is találhatsz, így akár egy normál tranzakcióval is támogathatod a hazai egészségügyi dolgozók munkáját.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img