Egymilliárd tárca 2030-ig: előadást tartott a Blockchain.com igazgatója

spot_img

Tegnap online előadást tartott a legnagyobb kriptós tárca szolgáltató, a Blockchain.com igazgatója, aki sok mindent elárult a cég múltjáról. jelenéről és jövőbeli terveiről.

A Blockchain.com első verzióját még 2011-ben, mindössze egy laptop segítségével hozta létre az előadást is tartó Peter Smith. Az oldalt ránézésre akkor még alig lehetett megkülönböztetni egy Word dokumentumtól, ám az évek során nem csak a külalakján, de a rajta keresztül elérhető funkciókon is sokat csiszoltak a fejlesztők.

A block explorerként debütáló honlapon nem sokkal később elindult egy wallet szolgáltatás is, amin az elmúlt 10 évben már közel 50 millió tárcát regisztráltak. Smith ezzel kapcsolatban megosztotta egyik ambíciózus célját is, ugyanis szeretné elérni, hogy ez a szám 2030-ig egészen egymilliárdig növekedjen.

A Blockchain.com a hétköznapi felhasználók által is látható és használható wallet és block explorer mellett többféle háttérszolgáltatást is biztosít. A különböző adatokat, például az árfolyamokkal és a blokklánc használatával kapcsolatos statisztikákat olyan tőzsdék kérik le tőlük, mint például a Kraken, a Bitstamp és a Coinbase, akiktől másodpercenként 20 000 adatkérelem érkezik hozzájuk.

Nem meglepő, hogy a váltók ennyire érdeklődnek a Blockchain.com iránt, ugyanis az itt regisztrált walleteken keresztül bonyolítják le az összes bitcoin tranzakció 33%-át. A 2020-as évben mindössze 4 olyan kriptós oldal volt, aminek látogató száma meghaladta a 100 milliót, ezek között pedig a Coinbase, a Binance és a Bitmex mellet ott volt a Blockchain.com is. Ebben az időszakban az legnagyobb érdeklődést kiváltó aloldaluk az AntPool által kibányászott felezési blokk adatlapja volt, amit több, mint kétmillióan nyitottak meg.

Egy állóképet többen néztek egyszerre, mint a legismertebb online videósok közvetítéseit.

Az oldal az elmúlt hónapokban számos új szolgáltatást is elindított, így például az itt elhelyezett kriptopénzek már le is köthetőek a kamatozó számlákon (a bitcoin éves kamata jelenleg 4.5%), de hitelfelvételre is lehetőséget kínálnak (5% kamatra) és megnyitotta kapuit saját kriptotőzsdéjüket is, amin hamarosan lehetőség lesz a tőkeáttételes kereskedésre is.

Befektetői szárnyuk számos kripto projektbe bevásárolta magát, többek között a tegnapi bejegyzésünk óta 40%-ot ugró Theta-ba is (Sliver), emellett pedig a kifejezetten nagybefektetőket kiszolgáló, OTC ügyleteket bonyolító szárnyuk is rekord forgalmat bonyolított.

Drukkolunk, hogy a Blockchainnek sikerüljön elérnie a következő évtizedre kitűzött egymilliárdos célját, hiszen ennek a mérföldkőnek az elérése az egész iparág sikerét jelentené.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img