CBDC: felkészül Ausztrália

spot_img

Az elmúlt bő egy év során a kínai digitális valutától volt hangos a szaksajtó, ma már tudjuk, hogy a tesztelésnél járnak, csak idő kérdése az általános bevezetése. Azóta további országok, köztük az USA is foglalkozik a témával, sőt a digitális euró híre is felröppent. Most jöhet Ausztrália, nem is akárhogy.

A központi bank friss bejelentése szerint vizsgálják a lehetőségét egy Ethereum alapú, digitális valutának, ehhez meg is kezdték a partneri együttműködést az állam több más pénzintézetével. Egyelőre a Proof-of-Concept (PoC) kidolgozása a cél, ez a magyar fogalmak közül a megvalósíthatósági tanulmányra hasonlít a leginkább, fontos különbség azonban, hogy egy PoC sokkal inkább koncepció, mintsem komplett terv.

A központi bankok 70%-a tervez saját digitális pénzt

Persze egy állami projekt sosem megy zökkenőmentesen, ha másért nem, akkor azért, mert tucatnyi különböző szervezet, hivatal, minisztérium és egyéb entitás együttműködésére van szükség. Ennek ellenére az ausztrálok viszonylag szoros hastáridőt terveznek, még az idei év során elkészülne a jelentés a megvalósíthatóságról, a jövő év során pedig ha minden jól megy, akár el is kezdődhetne az érdemi munka.

A kínai központi bank digitális pénze indulásra kész

A meglehetősen szűkszavú bejelentés itt olvasható, felsorolásra kerülnek az együttműködők, a Commonwealth Bank of Australia, a National Australia Bank, a PerPetual and ConsenSys Software egy blokklánc fejlesztésekkel foglalkozó piaci vállalat, egyebek. Meglátjuk, mi lesz ebből, az mindenesetre biztos, hogy egyre több ország “érdeklődik” a terület, pontosabban a CBDC fogalma iránt. A témában írott összes cikkünk itt látható.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img