Mától nincs a Coinbase kínálatában az XRP

spot_img

Az életvezetési tanácsadók szerint vannak lefelé, és felfelé tartó spirálok is, a SEC per híre óta nem nehéz kitalálni, hogy melyikbe került a Ripple. Már a per híre is drasztikus árfolyam-veszteséget okozott tavaly év végén, majd sorra jöttek a beszámolók arról, hogy különböző kriptopénztőzsdék levették kínálatukból a coint. Ma a Coinbase is így tett.

Mától tehát már nem érhető el az XRP az USA legnagyobb kriptopénz váltójának kínálatában, ennek hatására be is esett az árfolyam a lélektaninak számító 30 dollárcentes szint alá. Természetesen a befektetők még elérhetik tárcáikat, így kiutalhatják maguknak a kriptopénzt, ez azért fontos, mert jelen állás szerint nem tudjuk, hogy felfüggesztésről, vagy végleges törlésről van-e szó.

A Sec (Securities and Exchange Comission) per lényege, hogy tulajdonképpen mit is árult befektetőinek a Ripple, az XRP megítélése, jogi státusza, minősítése körül megy a huzavona. Ha ugyanis az XRP értékpapír, akkor akként is kellett volna árulni, ha “kiderül”, pontosabban a bíróság úgy határoz, hogy “csak” kriptopénz, akkor -jelen állás szerint- nem követtek el jogsértést.

A Ripple után felkészül a Tron hasbarúgáshoz?

Az mindenesetre kétségtelen, hogy igazán jelentős károkat szenved az XRP, és persze maga Ripple is. Persze a legutóbbi “csapás”, a Coinbase bejelentése nem váratlan, hiszen a váltó már december 28-án beszámolt blogján arról, hogy ez bizony meg fog történni, a teljes közlemény itt látható.

Ha nincs Ripple ló, jó a Vechain szamár is?

Végül nézzük meg, hogy miként alakult az XRP árfolyama a Ripple kálvária kezdete óta, így festett az elmúlt néhány hét, szépen látszik, hogy ez az ügy bizony megtépázta a kriptopént értékét, természetesen esett a dollár ellenében, a bitcoinnal szemben is, ennek megfelelően a tőkeértéke is visszahúzódott:

A SEC perli a Ripple-t, meg is zuhant az árfolyam

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img