Elon Musk ismét kritizálni kezdte a Bitcoint, a közösség nem hagyta annyiban

spot_img

Habár a nemzetközi Bitcoin közösség tárt karokkal fogad mindenkit, aki belép a BTC tulajdonosok táborába, azt már senkinek sem engedi meg, hogy kisajátítása magának a vezető kriptopénzt. Márpedig a Tesla-t vezető Elon Musk éppen erre tett kísérletet.

Amint arról a múlt héten beszámoltunk, Musk egy váratlan kijelentést tett a bitcoinnal kapcsolatban, ami teljesen szembement a korábbi állításaival. Pár órával később az is kiderült, hogy minderre azért lehetett szükség, hogy pályázhasson egy több milliárd dolláros állami támogatásra. A kétszínűségét azóta többen is felrótták neki, ám ahelyett hogy csendben maradt volna, végül beleállt ezekbe. Így született meg az a közösségi médiás üzenet, amivel egy nem mindennapi adok-kapok vette kezdetét.

Elon Musk szerint ha a Dogecoinnak 10-szer gyorsabb lenne a blokk ideje, 10-szer nagyobb a blokkjainak mérete és 100-szor kisebb a jutalékainak a nagysága, akkor minden tekintetben jobb lenne a Bitcoinnál és simán átvehetné tőle a vezető szerepet. Valószínűleg nem tudta, hogy ezzel a kijelentéssel egy már régóta lezárult vitát sikerült újraélesztenie.

Ha le szeretnénk egyszerűsíteni, Elon Musk tanácsa olyan volt, mintha mi azt mondanánk neki, hogy ha a Tesla járművek 10-szer gyorsabbak lennének, 10-szer több ember férne beléjük és 100-szor kevesebbet fogyasztanának, akkor az sokat lendítene a hatékonyságukon.

2017-ben a Bitcoin Cash kiválásához vezetett az a belharc, aminek keretében a Bitcoin közösség több, akkoriban még prominensnek számító képviselője is valami hasonlót akart megvalósítani, mint amit most Elon javasolt. A Bitcoin mozgalmon belül vezető szerepet betöltő egyének önhatalmúlag, olykor zárt ajtók mögött egyeztetve próbálták meg végrehajtani a blokkok méretének növelését célzó változtatást, amit több vezető bányász pool bevonásával akartak elérni.

Habár az akkori hash power 90%-át sikerült maguk mögé állítaniuk, a kezdeményezés végül mégis teljes kudarcot vallott, miután a node tulajdonosok visszautasították az ebben résztvevő bányászok tranzakcióinak hitelesítését. A bányászok választhattak: vagy ott rohad meg rajtuk az összes vas, amit Bitcoin bányászathoz vásároltak; vagy létrehoznak egy teljesen új kriptopénzt, ami a Bitcoin brand ereje nélkül valószínűleg kudarcba fulladt volna; vagy visszakoznak és a régi rendszer szerint folytatják tovább a munkát, eleget téve a hétköznapi felhasználók akaratának. A többségük végül így tett, az a kevés pedig, aki még ezután is kötötte az ebet a karóhoz, kivált és Bitcoin Cash néven folytatta tovább.

Mindez azért volt fontos győzelem, mert kiderült, hogy nem a bányászok és nem is a valamilyen változást forszírozó fejlesztők vagy influenszerek, hanem a Bitcoin végfelhasználói, a node tulajdonosok dönthetnek a hálózat jövőjéről. Ennek köszönhetően ma még bárki képes lehet arra, hogy önmaga is egy saját Bitcoin node-ot futtasson. Ehhez ma ~330GB-nyi tárhelyre van szükség, ami a legtöbb modern számítógépben alapfelszereltségnek számít. Ha a nagyobb blokkokat támogató erők győztek volna, akkor a Bitcoin a mai formájában már nem létezhetne, mert sokkal drágább hardverekre lenne szükség a node-ok működéséhez és egy idő után már csak hatalmas adatközpontokban lehetne elvégezni a hálózaton végbemenő tranzakciók hitelesítését. A hétköznapi felhasználók ezzel teljesen kiszorulnának az ellenőrzés menetéből, a bitcoin pedig egy centralizáltan működő kriptopénzzé válna.

A történtekről nemrégiben egy könyv is íródott ‘Blokk méret háború’ címmel. A mű elkészültét a Bitmex támogatta, a 21 fejezetet hétről hétre a tőzsde blogján (a Research szekció alatt) is közzéteszik.

Miután kiderült, hogy Elon Musk újra ezt a vonalat erőltetné, többen is felhívták rá a figyelmét, hogy ezzel most nagyon mellé lőtt, amin mintha besértődött volna a cégvezér. Újra kritizálni kezdte a BTC-t, és az is megemlítette, hogy kedve lenne all-in menni a Doge-ba, és hogy talán eladja (vagy már el is adta – ez a lentiekből nem derül ki egyértelműen) a Tesla által vásárolt 1.5 millárd dollár értékű bitcoint is.

A reakció nem is maradt el, a bitcoinerek lényegében bátorítani kezdték, hogy ha így érez, akkor nyugodtan adjon el mindent és úgy egyébként is húzzon már el a francba, mert nincs szükség rá, hogy az üzeneteivel állandóan bizonytalanságot keltsen.

Az egyik ilyen kommentre már a kissé gyerekes ”én voltam a PayPal egyik társalapítója, ezért jobban tudom” gondolattal sikerült reagálnia, amire szintén megkapta, hogy a Bitcoin éppen azért létezik, hogy ne egy központosított rendszerben működő vállalat dönthesse el, hogy ki és kinek küldhet pénzt, utalva ezzel arra, hogy a PayPal anno cenzúrázta és visszautasította a Wikileaks-nek címzett adományok feldolgozását.

Összességében tehát elképzelhető, hogy a világ leggazdagabb emberének sikerült annyira felhergelnie és egy olyan helyzetbe kormányoznia magát, hogy hamarosan maga mögött hagyja a BTC-t.

Frissítve: cikkünk megjelenése után nem sokkal Elon Musk azt mondta, hogy a Tesla nem adta el a tulajdonában lévő bitcoint.

További hírek és elemzések a Discord csatornánkon és a Youtube-on.

Gazdit keresünk: rejtélyes bitcoin bálna segítheti a Dogecoin emelkedését

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img