India új eszközosztályba sorolná a Bitcoint

Megosztom

El Salvador elnökének napokban tett nyilatkozata a Bitcoinról, felkavarta a nemzetközi kedélyeket. Ezt követően sorra jelentették be a Dél-Amerikai országok a Bitcoinnal kapcsolatos állásfoglalásukat. Azonban most Indián a világ szeme! Bár India még mindig a kriptovalutákra vonatkozó szabályozást fontolgatja, az iparág néhány vezető tisztviselője a Bitcoin eszközosztályba sorolását kezdeményezheti.

Egyes források szerint az indiai törvényhozók a Bitcoint az Indiai Értékpapír- és Tőzsdetanács (SEBI) által szabályozott „eszközként” kívánják besorolni a New Indian Express helyi napilap értesülése szerint. Az indiai kormány úgy látszik, hogy szép lassan eltávolodik a virtuális valutákkal szembeni agresszív álláspontjától.

Mindemellett, az indiai kormányzat kriptókkal tanúsított engedékenysége ellenére sem változtatott az álláspontján, és továbbra is fenntartja aggodalmát. Az RBI elnöke, Shaktikanta Das kijelentette:

“Nincs változás az RBI álláspontjában a kriptovalutákkal kapcsolatban. Ami pedig az RBI álláspontját illeti, továbbra is komoly aggályaink vannak a kriptovalutákkal szemben, amelyeket közöltünk a kormánnyal. Ami pedig a befektetőket illeti, minden egyes befektetőnek saját magának kell körültekintően eljárni a kriptovalutákkal és döntést hoznia.”

India szabályoz, talán mégsem tilt

Tárgyalások folytak egy új bizottság létrehozásáról is a pénzügyminisztériummal és a kriptoiparral karöltve, amely a szabályozást felügyelné. A hírek szerint a minisztériumban egy szakértői testület már tanulmányozza az ügyet.

Ketan Surana, a Coinsbit igazgatója és pénzügyi vezetője, valamint az Internet and Mobile Association of India tagja elmondta:

“Határozottan kijelenthetjük, hogy a kriptovalutákkal foglalkozó új bizottság nagyon optimista a kriptovaluta- és jogi szabályozás terén. Hamarosan egy új javaslattervezet kerül a kabinet elé. Nagyon bízunk abban, hogy a kormány felkarolja a kriptovalutákat és a blokklánc technológiát.”

Kíváncsian várjuk az indiai fejleményeket! Ismét fontos mérföldkőhöz érkezhet a Bitcoin az elfogadottság terén India által. Ha Bitcoint és más kriptovalutákat szeretnél vásárolni az FTX-t és a Binance felületét ajánljuk.

/compareremit, ambcrypto, cryptoslate/

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel