Adóterhet vet ki Kazahsztán a kriptobányászokra

spot_img

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Kína egyre keményebben lép fel a kriptobányászattal szemben. A kínai bányászok ennek hatására olyan országokba menekülnek, ahol kevésbé szigorúak a feltételek. A legtöbb kínai bányász első körben Kazahsztánt választotta. Azonban Kazahsztán, egy újonnan elfogadott törvény értelmében 2022 januárjától adóterhet vezet be a kriptobányászok által felhasznált energia után.

A Kazah Köztársaság elnöke, Kassym-Jomart Tokajev nemrég írt alá egy új törvényt, amely kiegészítő adóterhet vet ki az országban működő kriptobányászok által felhasznált energiára. Az új adódíj 2022 januárjától lép életbe.

A Kursiv helyi hírügynökség szerint az új törvény értelmében a kriptovaluta bányászoknak 1 kazah tenge (0,00233 dollár) kiegészítő díjat kell fizetniük felhasznált kilowattóránként.

A kiegészítő illeték a nemzeti adótörvénykönyv kriptobányászokat érintő törvénymódosításainak sorába illeszkedik. A kazah parlament június közepén fogadta el a törvényjavaslatot.

Albert Rau, a gazdasági reformokkal és regionális fejlesztéssel foglalkozó bizottság elnöke elmondta, hogy az új jogszabály fő célja a kriptobányászat szabályozása és “kivezetése az árnyékból”.

Bitcoin hashráta megoszlása országonként. Forrás: Cambridge Bitcoin Electricity Consumption Index

Kazahsztán a közelmúltban a kriptopénz bányászati műveletek egyik fő célpontjává vált. A Cambridge Bitcoin Electricity Consumption Index adatai szerint a teljes Bitcoin hashráta arányt tekintve Kazahsztán a negyedik legnagyobb ország a világon Kína, az Egyesült Államok és Oroszország után.

Bányászattal kapcsolatos témaköröket megtaláljátok a discord csatornánk #bányászat szobájában. Ha kérdésed merülne fel bányászattal kapcsolatban, ne habozz, bátran tedd fel! A szobában megtárgyaljuk!

Költöznek a kínai bányászok

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img