Kína ismét betiltotta a bitcoint

spot_img

Kína ismét betiltotta a bitcoint. Az ország központi bankja pénteken törvényen kivülinek nyilvánitott minden kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységet. A kereskedéstől kezdve, a fiat-kripto váltáson keresztül, a stake-elésen és bányászaton át, egészen az ezekkel kapcsolatos információk megosztásáig a börtönt kockáztatja, aki szolgáltatóként, vagy felhasználóként részt vesz ezen tevékenységek valamelyikében.

A bejelentést követően több nagy tőzsde token értéke is esni kezdett. A legnagyobb veszteséget a Huobi szenvedte el, amit a májusi bányász ban bejelentése idén egyszer már alaposan megtépázott. A főleg kinai felhasználókra fókuszáló váltó egy közleményben jelezte, hogy eleget fog tenni az új szabályozásban foglaltaknak és az év végéig megszüntet minden kínai állampolgár által nyitott számlát.

A Huobi token értéke a hétvége során a felére csökkent.

A történtek legnagyobb nyertesei viszont a decentralizált tőzsdék lehetnek. A kinai közösségi oldalakon terjengő fotók szerint sok kinai kereskedő fontolgatja, hogy átvált ezek egyikére. A név szerint említett oldalak között a DyDx bukkant fel a legtöbbször, ami erősen megdobta a dex saját tokenjének értékét.

A DyDx értéke a hétvége során majdnem megduplázódott

A hype azonban nem feltétlen csak a pletykáknak szólhat. A DyDx egyes kereskedési párjainak (például ETHUSD) likviditása már csak alig marad el a piacvezető Binance-étől, 24 órás forgalma pedig már meghaladja a Coinbase-ét is, vagyis tényleg valós igény mutatkozik a decentralizált alternatívák iránt.

Kínában tehát a hodlizáson kívül minden egyéb kriptókkal végzett tevékenység tiltott, papiron még az ebből eredő haszon realizálása is bűncselekménynek számít. Az országban ugyanakkor már számos (2013 óta legalább 6) alkalommal jelentek meg hasonló tiltó határozatok, melyek mindig csak ideig-óráig voltak képesek visszafogni a téma iránt rendkívül nyitott lakosságot.

A korlátozások újbóli hangsúlyozásának oka alighanem a digitális jüan bevezetése lehet, aminek az ország vezetése szerint vetélytársai lehetnek a kriptopénzek. Ez különösen a könnyen hozzáférhető és sok helyi által menekülővalutának tekintett dollár alapú stabil coinok esetében lehet igaz.

A kínai ban híre éppen egy további emelkedés szempontjából fontos ellenállás szint áttörésekor vetette visza az árfolyamot

A tiltással kapcsolatos hírek a hétvége során ugyan kissé megingatták a kriptopiacot, de a cikk írásának pillanatában a bitcoin már ismét elkezdte megközelíteni a bejelentés előtti árfolyam szintet. Ennek átlépése a következő napok során rendkívüli erőt mutathatna, lényegében egy középső ujj felmutatását jelentené a világ egyik vezető nagyhatalma felé.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img