Négy coin amit szemmel tartunk ezen a héten

spot_img

A bitcoin ismét emelkedéssel kezdte az új hetet, bár moonbaby beszámolója szerint a következő csúcsra még lehet, hogy várnunk kell néhány hetet. A piac egésze közben élénk, sőt, egyre élénkebb állapotban van, bármelyik pillanatban elkezdődhet a régóta várt altszezon is. Persze a rakéták begyulladásának pontos időpontja az altok esetében is nehezen kiszámítható, van azonban négy olyan kriptopénz, amit érdemes figyelemmel kísérnünk a következő napok során.

Bitcoin: kitörésre várva

Litecoin

A “digitális ezüstnek” is mondott kriptopénz nemrég áttörte a 225,30 dolláros szintet, miután befejezett egy úgynevezett rounding bottom formációt. Ezt követően a 300 dolláros érték ostroma kudarccal végződött, ám könnyen lehet, hogy néhány napon belül ismét nekiveselkedik ennak a pszichológiai szempontból is jelentős határvonalnak.

Axie Infinity

Felfelé tartó csatornában mozog napok óta, ez mindenképpen jó jel, bár a 20 napos, exponenciális mozgóátlagról (EMA) visszaesett nemrég. Ha az EMA, vagyis a 141 dolláros érték alá megy, akkor könnyen lehet, hogy a csatorna támaszát is megérinti. Ha ez megtörténik, ám sikerül visszapattanni, akkor szép emelkedés történthet egészen az All-Time-High (ATH) értékig, 166 dollárig. Ha sikerül az ATH fölött zárni, akkor nincs megállás a csatorna felső értékéig, a 183 dolláros szintig.

Vechain

11 nappal ezelőtt sikerült áttörnie egy fontos ellenállást, a 15 centes értéket, ez egyértelmű jele annak, hogy a bikáknál az irányítás, a kérdés csak az, hogy meddig. Azóta ugyanis a medvék már visszahúzták az árfolyamot a kitörés szintjére, de még abszolút adott a további emelkedés esélye. A Relative Strenght Index (RSI) pozitív tartományban van, cikkünk születésekor a 15 centes szint felett, 17,3-nál járunk. Ha a bikáknak sikerül megtartaniuk az irányítást, akkor könnyen eljuthatunk 19 centig a napokban, ezt követően akár 24-25-ig is.

Chainlink

November kilencedikétől három napra sikerült a bikáknak a 35,23 dolláros ellenállás fölé juttatniuk az árfolyamot, ennél tovább azonban nem, a medvék úgy tűnik ezt erősen védik. Azonban az RSI 55 fölött van, a mozgóátlagok is növekedésben, ebből arra következtethetünk, hogy a bikák még nem adták fel a harcot. Ha sikerül ismét felülkerekedniük, akkor jöhetnek a 40 dollár feletti értékek.

 

A piac hangulata továbbra is jó, garancia azonban semmire sincs. A fentiek közül egyik kriptopénznek sem garantált az útja felfelé, azonban realisztikus esélye van az emelkedéseknek. Tartsátok szemmel a piacot, lehet, hogy hamarosan újabb rekordok születnek. Ha úgy döntesz, vásárolnál a fentiek közül valamilyik coinból, mi a Binance használatát javasoljuk!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img