A Netflix összeomlását a Bitcoin is megérezte

spot_img

Az esti órákban brutálisat zuhantak a Netflix részvényei. Az esés magával rántotta a hagyományos és a kripto piacokat is.

Kezdetét vette az earnings szezon, amikor a tőzsdén jegyzett amerikai vállalatok nyilvánosságra hozzák az utolsó negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentéseiket. A technológiai szektorban, a saját területeiket domináló cégekre a FAANG kifejezéssel szokás hivatkozni, ami a Facebook (Meta), az Amazon, az Apple, a Netflix és a Google neveit takarja. A velük kapcsolatos történésekre sok befektető odafigyel, így az őket érintő események szélelesebb körben is befolyással lehetnek a piaci hangulatra és az árfolyamok alakulására.

A Netflix csütörtök este 10:00 órakor tette közzé a jelentését, ami szerint ugyan az elmúlt negyedévben 8.3 millióval növelték az előfizetőik számát, de a következő negyedévre már a lendület jelentős visszaesésével és csak 2.5 millió új előfizetővel számolnak, ami az elmúlt évek átlagához képest komoly csökkenést jelent.

Az új Netflix előfizetők számának alakulása az elmúlt években (millió fő). Minden oszlop egy negyedévet jelent. Feketével a negyedik negyedévek láthatók.

A Netflix jelenleg 222 millió előfizetővel rendelkezik. A nagy képet tekintve a vállalat célja, hogy elérje a legalább 800 – 900 millió fős tagságot.

A kedvezőtlen predikció miatt a Netflix részvények értéke a hagyományos tőzsdéken brutálisnak számító 20%-kal esett. Bár kriptósként erre könnyen azt mondhatnák, hogy “ez nálunk csak egy átlagos kedd”, a jegybank várható szigorítása miatt a piacok most pengeélen táncolnak, és egy ilyen esemény semmiképp sem segíti elő a feszült hangulat javulását. Egyes elemzők szerint a FAANG részvények kiemelkedő teljesítménye volt az, ami már régóta visszafogta a hagyományos tőzsdéket egy jelentősebb korrekciótól. Ha meginog az ezekbe vetett bizalom, azt szélesebb körben is éreztetheti a hatását.

A 22:00-kor érkező jelentéssel kiváltott eladási hullámra a bitcoin és a kripto piac is reagált. Habár az elmúlt napokban látható volt, hogy minden fundamentálisan kedvező hírt, így az Intel és a Google bitcoin felé történő nyitását, illetve a Facebook és a Microsoft NFT-kel és metaverzummal kapcsolatos bejelentéseit is erős eladások követték, a Netflix hatás látható módon megadta azt a lendületet, amire az esésre játszók várhattak.

Hogy továbbgyűrűzik-e a pánik, az az amerikai piacok nyitását követően derülhet ki. Magyar idő szerint a nyitás előtti kereskedésre (ami csak bizonyos brókereknél érhető el) 10:00-tól, míg a hivatalos, bárki által folytatható kereskedésre 15:30-tól van lehetőségük az amerikai tőzsdék ügyfeleinek.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img