spot_img

Az nem elég ok, hogy régen buktál: ejtették a csoportos pert a Binance ellen

spot_img

Egy New York-i szövetségi bíró ejtette a Binance ellen kezdeményezett csoportos eljárást. A sértett befektetők azt szerették volna elérni, hogy a Binance kárpótolja őket több altcoinon történt veszteségük miatt. 

A sértett befektetők még 2017-ben és 2018-ban vásároltak összesen kilenc altcoinból, köztük az EOS-ból, a FUN-ból és az ICX-ből. Szerintük a tokenek elveszítették értékük nagy részét (legalábbis az eljárás két évvel ezelőtti elindításához képest) és a Binance-nek kárpótolnia kéne őket, valamint visszatérítenie az összes tranzakciós költségüket. 

Emellett azzal is vádolták a Binance-et, hogy kihasználta a kriptopénzek iránti fellángolást és óriási mértékű marketinggel tolt meg befektetési célú altcoinokat. A befektetők a profitszerzés elvárásával fektettek abba, a Binance pedig elhallgatta, hogy azok nem értékpapírok és magas kockázatúak.

Andrew Carter bíró azzal utasította el a vádat, hogy a sértettek túl későn fordultak a bírósághoz. A legtöbb coint ugyanis még 2018-ban vették, de a bíróságnál már csak 2020-ban kopogtattak. A sértettek erre azzal érveltek, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet csak 2020-ban nyilvánította értékpapírrá az adott altcoinokat. Viszont a bíró szerint ha vonatkozó törvényeket sértettek, akkor a sértés idején kell az igazságszolgáltatáshoz fordulni, nem pedig évekkel később, egy releváns törvény születése után. 

Fontos érv volt az ügy ejtése mellett, hogy a Binance nem egy amerikai tőzsde, így nem vonatkoznak rá a helyi tőzsdei kereskedelmet szabályozó törvények. A Binance pont ebben az időszakban vonult ki az Államokból, a székhelye pedig a Kajmán-szigeteken van. A befektetők azon érve, miszerint a Binance az amerikai Amazon szervereit használja, nem állta meg a helyét, hiszen a szolgáltatásukat nem az országban végzik.

@spot_img
spot_img