Letartóztatták a kriptopárti Eva Kaili-t, az Európai Parlament alelnökét

spot_img

A belga rendőrség péntek este Brüsszelben letartóztatta a kriptopárti Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt, az Európai Parlament egyik alelnökét – közölte az ügyhöz közel álló forrás az AFP-vel. A forrás szerint, feltételezhetően a Katart érintő korrupciós üggyel kapcsolatban történhetett a letartóztatás. Kaili mellett négy másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek.

Az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták Képviselőcsoportja a folyamatban lévő vizsgálatokra reagálva úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti a görög politikusnő európai parlamenti és a Görög Nemzeti Párt (PASOK) tagságát. A 44 éves politikus 2014 óta EP-képviselő.

Kaili várhatóan az Európai Parlament NFT-kről szóló jelentését vezette volna, valamint a márciusban induló DLT Pilot Regime projektben is tevékenyen részt vett. 2018 óta jelentős szerepet játszott a kriptoeszközökkel és a blokklánccal kapcsolatos politika kialakításában. 

A belga szövetségi ügyészség nem nevezte meg a szóban forgó országot, de az ügyhöz közel álló forrás megerősítette az AFP-nek, hogy Katarról van szó, amiről a Le Soir és a Knack média is beszámolt. Egy katari szóvivő azt mondta, hogy nem tud semmiféle vizsgálatról. 

A vádak kellemetlenül érintik Katart, hiszen jelenleg a világbajnokság házigazdája. Az Öböl-menti államnak még korábban meg kellett küzdenie a migráns munkavállalók és az LMBT+ közösség állítólagos emberi jogi visszaéléseivel kapcsolatos vádakkal. Katart többször is megvádolták már korrupcióval, többek között a 2022-es labdarúgó világbajnokság rendezési szándékában.

A belga szövetségi ügyészség közölte, hogy pénteken 600000 euró készpénzt, valamint számítógépeket és mobiltelefonokat foglalt le. Szombaton a L’Echo belga újság lehozta, hogy Kaili brüsszeli otthonában “több bankjegyekkel teli zacskót” találtak. A rendőrök házkutatást tartottak nála, miután állítólag édesapját „egy bőröndben” nagy mennyiségű készpénzzel találták meg.

“A Szövetségi Igazságügyi Rendőrség nyomozói több hónapja gyanúsítottak egy Öböl-menti országot, hogy befolyásolja az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseit. Mindezt úgy teszik, hogy nagy összegeket fizetnek vagy nagy ajándékokat ajánlanak fel harmadik feleknek, akik jelentős politikai érdekekkel rendelkeznek vagy stratégiai pozíciót töltenek be az Európai Parlamentben” – áll a közleményben.

A letartóztatottak között olasz állampolgárok is vannak: Niccoló Figá-Talamanca, a No Peace Without Justice NGO igazgatója; Luca Visentini szakszervezeti vezető; a volt S&D európai parlamenti képviselő, Pier-Antonio Panzeri, valamint az ANSA olasz hírügynökség szerint az S&D képviselőcsoport parlamenti asszisztense és Kaili partnere, Francesco Giorgi.

A Twitteren kering egy videó, amiben Kaili egy múlt havi plenáris ülésen rendkívüli beszédet mondott Katarról, és egyben támadta kritikusait Európában. Többek között ezért is nyomoz az ügyészség Katar európai parlamenti lobbitevékenységével kapcsolatban. A szélesebb körű nyomozás bűnszervezetre, korrupcióra és pénzmosásra vonatkozik.

További híreket, kereskedési elemzéseket, tippeket a Discord szerverünkön, a TikTok és a YouTube csatornánkon találtok. 

Az Európai Bizottság a bányászok adókedvezményeinek megszűntetését javasolja és alaposan megvizsgálná az ökolábnyomukat is

/the block, bbc, euronews, lecho.be, lesoir.be, knack.be/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img