Napokon belül véget érhet a Binance 1 milliárd dolláros kripto vásárlása

spot_img

A Binance az FTX tavalyi összeomlása után jelentette be, hogy egymilliárd dolláros védelmi alapot hoz létre, hogy szükség esetén ebből tudjon segítséget nyújtani a jövőbeli (kripto) válságok károsultjainak. Az alapot egy BTC-ből, ETH-ből, BUSD-ből és BNB-ből álló kosárból alkották meg.

A tőzsde néhány héttel később azon szándékát is kifejezte, hogy 2 milliárd dollárra szeretné növelni az alap nagyságát. Ennek részeként további stabil coinokat helyeztek letétbe, amivel az alap BUSD-ben lévő kitettsége egészen 965 milliárd dollárra növekedett.

Februárban aztán jött a fekete leves. Az amerikai hatóságok szabálytalannak minősítették a BUSD működését és annak kivezetésére szólították fel a stabilcoin letéteit kezelő amerikai céget. Az eleget is tett a kérésnek, de jelezte, hogy 1 év türelmi időt még biztosít a 16 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező BUSD rendezett kivezetésére.

A Binance igazgatója március közepén jelentette be, hogy a tőzsde védelmi alapjában lévő közel egymilliárd dollár értékű BUSD-t más kriptovalutákra fogják átváltani. A folyamat napokon belül véget érhet, ugyanis a kérdéses stabilcoinokat tároló Binance wallet már csak 60 millió dollár értékű BUSD-vel rendelkezik, és az eddigi átváltási ütem alapján akár már Húsvéthétfőre kiürülhet.

A bitcoin árfolyama 20 000-ről 29 000 dollárig növekedett a vásárlások első napjai alatt, ám azóta látványosan elakadt minden további próbálkozása.

Egyes elemzők attól tartanak, hogy ha a Binance minden puskaporát ellövi, akkor az árfolyam nem lesz képes továbbra is ezen az emelkedett szinten maradni. Mások viszont továbbra is bizakodóak, mivel a bitcoin az elmúlt hetek negatív hírei után is viszonylag stabil maradt. Hogy ebben milyen szerepet játszottak a Binance vásárlásai, és hogy ezek nélkül mire lesz képes a BTC, az napokon belül kiderülhet.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img