spot_img

Újabb bitcoin eladásra készülhet az Egyesült Államok, 300 millió dollárnyi kriptopénzt utaltak át

spot_img

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, az Egyesült Államok mintegy 250 000 bitcoinnal, a teljes mennyiség több mint 1%-ával rendelkezik és ennek negyedét, 50 000 BTC-t még az idén szeretnék értékesíteni.

A különböző hatósági eljárások során lefoglalt kriptopénzekből egy 9800 bitcoinos részletet már március közepén piacra dobtak. Érdekesség, hogy az eladást éppen azon a kripto tőzsdén, a Coinbase-en keresztül hajtották végre, amit két hónappal később jogsértő működésre hivatkozva perbe fogott az amerikai tőzsdefelügyelet.

A márciusi eladás látható nyomot hagyott a grafikonon és rövid időre 2000 dollárral csökkentette a bitcoin árfolyamát, de az akkori emelkedésnek végül ez sem tudott gátat szabni.

Az amerikai hatóságokhoz köthető tárcák tegnap újra mozgásba lendültek és több utalást is végrehajtottak. Az egyikből egy 318 és 506 BTC-s tranzakciót indítottak, míg egy másikból 8999.9 BTC-t küldtek tovább, amit több ugrás után végül 101 különböző wallet között osztottak szét.

A márciusihoz hasonlóan tehát ezúttal is nagyjából 9800 BTC-t mozgattak meg az elnök emberei, ami felvetheti annak a lehetőségét, hogy a közeljövőben újabb eladásokat terveznek végrehajtani. Azt már a tavaszi értékesítés során bejelentették, hogy az 50 000 BTC-t négy részletben fogják piacra dobni, és mivel március óta nem került sor újabb tranzakcióra, időarányosan éppen esedékes lehet a következő végrehajtása.

A mai árfolyamon közel 300 millió dollárt érő 9800 BTC eladása a jelenlegi helyzetben érzékenyen érinthetné az árfolyamot, mivel a piac további lendület híján éppen 3 hete oldalazgat a 30 000 dolláros lélektani határ közelében.

Kötelező ügyfélazonosítást vezet be a KuCoin

spot_img
spot_img