Lehet, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet már ma engedélyt ad a Bitcoin ETF indulására

spot_img

Az amerikai tőzsdefelügyelet augusztusban elvesztett egy Bitcoin ETF engedélyezésseel kapcsolatos peres eljárást, ami ellen ma éfélig nyújthat be fellebbezést. Ha ezt nem teszi meg, akkor nem tehet mást, mint hogy engedélyezi a befektetési termék indulását.

A világ legnagyobb vagyonkezelő cégének számító BlackRock júniusban adta be egy hagyományos tőzsdéken elérhető bitcoin befektetési eszköz (Bitcoin ETF) indítására vonatkozó kérelmét. Bár az elmúlt 10 évben már sokan próbálkoztak hasonlóval, a pénzvilág piramisának abszolút csúcspontján álló BlackRock az első, amiről még a szkeptikusok is azt gondolják, hogy esélye lehet az indulásra.

A BlackRock beadványát követő órákban fél tucat másik befektető cég is engedélyért folyamodott, de eddig lényegében mindenki csak a BlackRockkal kapcsolatos döntésre várt, ami alapvetően határozhatja meg az összes többi beadvány sorsát.

Az amerikai tőzsdefelügyeletet törvényi határidők kötik, hogy ezzel kapcsolatban döntést hozzon. Az éppen most, októberre eső határidő csúsztatása utánt már csak 1 halasztásra lesz lehetőségük. A folyamat jelenlegi állása szerint legkésőbb január 15-ig kell az ügyben véleményt nyilvánítaniuk, ha addig sem születik határozat, akkor március 15-ig kell a végső döntést meghozniuk.

Mindeközben viszont van egy másik Bitcoin ETF indítási kérelem is, aminek az ügye már 2021 novembere óta húzódik. Ennek az eljárásnak a legnagyobb bitcoin befektetési alap, a 650 000 bitcoin felett őrködő Grayscale a főszereplője, ami 2 éve kért engedélyt a hatóságtól, hogy az alapot egy Bitcoin ETF-é alakíthassa.

Az amerikai tőzsdefelügyelet egy hosszas, leginkább időhúzásnak tűnő eljárás során megtagadta ezt a kérést, amihez viszont nem fűzött konkrét magyarázatot, amiért a Grayscale visszaperelte a felügyeletet. Ezt a pert most augusztusban a Grayscale megnyerte, vagyis a bíróság igazat adott nekik abban, hogy a felügyelet nem teheti meg, hogy indoklás nélkül elutasítsa a Bitcoin ETF indítására vonatkozó kérelmüket.

A tőzsdefelügyelet ezután 45 napot kapott arra, hogy fellebbezzen a Grayscale javára szóló döntés ellen. Ez a 45 napos határidő ma és holnap, október 13–14-én fog lejárni, de mivel holnap szombat van, lényegében a mai, pénteki munkanap tekinthető az utolsó lehetséges időpontnak, hogy megtámadják az ítéletet.

Ha ma nem fellebbeznek, akkor lényegében nem mondhatnak mást, mint hogy engedélyezik az indulást. Ha pedig a Grayscale számára engedélyezik ezt, akkor szakértők szerint nagy a valószínűsége annak, hogy nem csak a Grayscale, hanem egyszerre minden más ETF kérelmező, köztük a BlackRock is megkapja az engedélyt, hogy minden szereplő egyenlő esélyekkel indulhasson el ebben az új piaci szegmensben.

Ma tehát mindenki arra figyel, hogy a felügyelet beadja-e a fellebbezését? Az amerikai bíróságokon az ezzel kapcsolatos dokumentumok szinte azonnal megjelennek az online felületeken, így a piac elég gyorsan értesülni fog arról, ha tényleg így tesznek. Az időeltolódás miatt magyar idő szerint szombat reggel 6 óráig kellene ennek megtörténnie. Ha addig nincs fellebbezés, akkor a felügyelet indirekt módon, de lényegében már ma engedélyezheti a Bitcoin ETF-ek indulását.

Bárhogy is lesz, a mai nap fontos mérföldkő lehet az engedélyezési eljárás immár 10 évre visszanyúló történetében, az amerikai Gemini kripto tőzsdét alapító Winklevoss fivérek ugyanis 2013-ban nyújtották be az első hivatalos Bitcoin ETF indítására vonatkozó kérelmet.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img