Véget ért SBF pere, de vannak más izgalmak a piacon

spot_img

Véget ért SBF pere, legalábbis az esküdtek minden egyes vádpontban bűnösnek találták, így most már csak a bíróra várunk, a jövő év elején tudjuk meg, pontosan mennyit kell ülnie Sammy-nek. Így most kicsit nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen nincs miről beszélnünk, de természetesen azért találtunk érdekességeket a kriptopénzek világából, Kripto Percek 45. hét!

Dr. Doom, vagyis Mr. Átok, vagyis Végzet úr saját kriptopénzt bocsát ki. A hír hallatán a legtöbben ezen a piacon csak megvonnánk a vállunkat, hiszen van itt elég bolond, új kritopénzekkel is Dunát lehetne rekeszteni.

Viszont mégis figyelmünkre méltó ez a hír, ugyanis arról a Dr. Doom-ról van szó, aki a 2008-as válságot is megjósolta, ezzel világszerte kivívva a szakma és a mainstream elismerését. Nouriel Roubini ünnepelt amerikai közgazdász, az interjúit meghallgatva hamar rájövünk: nem véletlenül kapta ezt a becenevet. Tömény pesszimizmus és borúlátás, bár persze sokszor nehéz vitatkozni a kijelentéseivel.

Ami azért kissé árnyalja a megítélését az az, hogy a 2008-as válságot nem feltétlenül volt olyan nagy teljesítmény előre látnia, hiszen akkor már hosszú évek óta, minden egyes év elején bejelentette: idén hatalmas összeomlás jön. 2008-ban valóban jött.

A kirptopénzek kapcsán természetesen hasonlóan keserű a hangvétele, mint úgy általában minden egyebet illetően is, de nem csak a bitcoint, hanem a Binance-t is többször a szájára vette, izomból megrugdosva mindkettőt. Éppen ezért “kissé” meglepő, hogy nem csupán elindított egy saját kriptopénzt, de még a Binance-t is megjelölte mint partner, apró szépséghiba, hogy erről a Binance nem tud.

Fenntarthatóság, mesterséges intelligencia és blokklánc, van itt minden, mi szem szájnak, pontosabban divatnak ingere. Hogy pontosan mi áll a pálfordulás hátterében, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy ki-ki a maga szája íze szerint értékeli az eseményeket. Van, aki szerint Dr. Halál most végre rájött, hogy ezzel területtel érdemes foglalkozni, mások azt mondják, egyszerűen fel akar ülni a hype vonatra, szerintünk viszont egyszerűen egy bohócról van szó.

A böriből is tolta a kriptót, mindenét elvették

Christopher Casteluzzo igazi nehézfiú, pontosabban javíthatatlan bűnöző. 20 évet kapott az elmúlt 8 év során elkövetett bűncselekményei miatt, egyben igazi kripto-veterán, hiszen már 2013-ban is hasznát bitcoint drugügyleteihez. Ezen a héten pedig azzal került be a kripto-hírekbe, hogy még a böriből is tolta a kripto-kereskedést, 54 millió dollárnyi vagyont kezelt, főleg éterben. Lebukott, ezzel el is bukta mindenét. Hogy ez a hír miért érdekes? Azt mindenki ítélje meg maga, de kis színes gyanánt elmegy.

További emelkedés jöhet még idén

Az első két színes hír után kanyarodjunk rá valami izgalmasabbra, méghozzá az idei év hátralévő részében várható fejleményekre a bitcoin-árfolyamban. Ha hihetünk a statisztikáknak – márpedig ezen kívül nem sok minden más áll rendelkezésünkre – akkor bizony fejebb fogunk menni az év végéig, de ez természetesen nem befektetési tanácsadás.

Bitcoin: az időszakos trendek szerint karácsonyig további emelkedés várható

Ez az ábra azt mutatja meg, hogy mennyit nőtt az év során, október végéig a bitcoin, a második sorban azt látjuk, hogy októbert követően, az év többi részében mekkorát nőtt, a harmadik pedig azt, hogy ha október végéig meghaladta az ötven százalékot az emelkedés, akkor mennyit nőttünk novemberben és decemberben.

Ha hihetünk az elemzőknek, akkor a következő hat hét mindenképp izgalmas lesz, elméletileg egészen december 18-áig mehetünk felfelé, akkor pedig jön a pár hetes leállás, aminek nem piaci, hanem kultúrális okai vannak, jön a Jézuska, az utazások, családlátogatások és egyebek.

Persze beszélnünk kell az ellentétes lehetőségről is, vagyis arról, mi van akkor, ha mégsem jön össze a felívelés és lefele indulunk ebben, ebben az esetben azt várjuk, hogy a 31-32 000-es régiót foja meg az árfolyamt, ez a támaszunk, ami reméljük kitart. De a jelen körülmények között jobb esélye van az emelkedőnek, több okból is

-az év végi ralli, ahogy arról a bitcoin ciklusait bemutató anyagban is beszámoltunk ritkán okoz csalódást, ennek oka az év végi bónuszokban, illetve feltehetőleg még az agrárium ciklusaiból származó, “visszamaradt” ciklikusság.

-jövő áprilisban felezés, erre négy éve vár a piac, pontosabban arra számítanak most sokan, hogy sokan arra számítanak a felezés maj felviszi az árfolyamot, ezért fognak venni… 🙂

-jó hosszú medvepiac van mögöttünk, bármi történjék is jövőre, ahogy minden jónak vége szakad egyszer, ugyanúgy a nehéz időszakok is elmúlnak, borúra derű, derűre ború, ez egyfajta egyetemes igazság, ami a kriptopiacokra is teljes mértékben igaz.

-a makrogazdasági mutatók sem feltétlenül kedvezőtlenek, hiszen az infláció ha pokoli nehezen is, de azért csak-csak szelídül a világban, még akkor is, ha ebből mi, itt Magyarországon egyelőre nem sokat érzékelünk.

-az elmúlt két év sokkját az Ukrán háború jelentette, mostanra bár tragikus módon ez nem oldódott meg, de úgy tűnik kialakult egyfajta patthelyzet a háborúban, és bár a megoldás még messze nem látszik, a konfliktus körül a világ normalizálódhat.

-előbbi pontnak természetesen ellent mond az újabb, izraeli konfliktus, viszont -bár szörnyű ezt kimondani- de ennek a viszálynak kisebb -egyelőre- a globális hatása, így a gazdasági folyamatok normalizálódása nem szól bele.

De ennyi szám után térjünk még egy picit vissza a színes kripto-hírekhez!

-316 millió dollárnyi kriptot mozgatott az FTX a helyreállítási törekvései keretében, úgy tűnik folyamatban, de hogy pontosan ki lesz kártalanítva és ki nem, az még kérdéses…

-Az utóbbi időben a Cardano tűnik a legaktívabb projektnek ami az új fejelsztéseket illeti, ezzel előzve a Polkadot-ot, de még az Ethereumot is…

-A ChatGPT megtippelte, mennyi lesz az XRP árfolyama 2024 elején, az érték nem más, mint kerek egy dollár…

-Ugyanezt tette a Cardano-val is, itt a jóslat még az idei évre szintén 1 dollár…

-Mire eljutottunk videónk felvételi napjáig, már igazolódott is az év végi emelkedés, legalábbis ma szépet mentünk, egészen 36 000 dollárig…

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img