A szomszédos Ausztriában hozta létre európai központját a Kucoin. A 2017 óta működő tőzsde ugyancsak itt folyamodott engedélyért, hogy teljes körűen szabályozott kriptoeszköz-szolgáltatóként működhessen az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség területén.
A KuCoin EU bécsi irodája mellett a stabil és kiszámítható szabályozási környezet, valamint a jelentős szakértői bázis miatt döntött a váltó vezetése, akik úgy vélik, az Európa szívében működő központ növelni fogja a felhasználók és befektetők bizalmát is az oldal felé.
A KuCoin EU ügyvezető igazgatói szerepét Oliver Stauber és Christian Niedermüller töltik be. Stauber korábban a szintén osztrák Bitpanda jogi igazgatója és ügyvezetője volt, míg Niedermüller egy másik európai digitális tőzsde, a Blocktrade vezérigazgatójaként tevékenykedett.
A MiCA engedély megszerzését követően a KuCoin 30 EU/EGT tagállamban, köztük Magyarországon kezdheti meg a jogszerű működést. Az év eleje óta az OKX, a Crypto.com, a Bitpanda, a Bitstamp, a Bybit, a Kraken, a Gemini és a Bitget jelentették be, hogy megkezdték vagy már sikeresen be is fejezték az EU-s szabályozásnak való megfelelési eljárást.
Bár a felsorolt tőzsdék mindegyike célul tűzte ki, hogy vezető szerepet töltsön be az európai piacon, a KuCoin számára ez azért is fontos lehet, mert nemrégiben 3 évre kitiltották őket az Egyesült Államokból. Az európai terjeszkedés tehát nem csupán egy stratégiai lehetőség, hanem egy kényszerű irányváltás is lehet a tőzsde számára, amely segíthet ellensúlyozni az amerikai piac elvesztéséből fakadó bevételkiesést.
A Coinmarketcap adatai szerint a KuCoin jelenleg a 8. helyen áll mind a kripto spot, mind a kripto határidős kereskedési forgalom globális rangsorában.
A Binance eltávolítja kínálatából az USDT-t és az összes nem EU-kompatibilis stabilcoint