Miközben az Európai Unióban egyre szigorúbb szabályozási környezet veszi körül a kriptokereskedelmet, sok felhasználó számára továbbra is fontos szempont a gyors hozzáférés, az alacsony belépési küszöb és a személyes adatok minimális megosztása.
A legtöbb nagy platform ma már kötelező azonosításhoz köti a kereskedést, így azok, akik nem kívánnak KYC-alapú tőzsdére regisztrálni, egyre szűkülő kínálatból választhatnak. A BYDFi kripto tőzsde olyan szereplőként jelenik meg, ami a KYC mentes működésre építve kínál alternatívát az európai felhasználók számára is.
Mi is pontosan a BYDFi?
A Seychelles-szigeteken bejegyzett BYDFI 2020 óta működik és sokáig a délkelet-ázsiai piacokra fókuszált, de nyitni kezdett a nyugati piacok felé.
A platform amerikai és kanadai MSB-regisztrációval rendelkezik. Az MSB, vagyis Money Services Business, olyan pénzügyi szolgáltatói kategória, amelyet jellemzően a pénzforgalmi, váltási és egyes digitális eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó cégek használnak. Ez önmagában nem jelent banki szintű megfelelést, ugyanakkor jelzi, hogy a vállalat hatósági megfelelési keretek között működik Észak-Amerikában.
Emellett tagja a dél-koreai CODE VASP Alliance-nek, egy térségben való megfelelést támogató hálózatnak.
Ezek az elköteleződések fontos szempontot jelenthetnek azoknak, akik a KYC-mentes működés mellett is keresik a szabályozott működés nyújtotta biztonságot. Bár a tőzsde egyelőre nem rendelkezik az Európai Unióban érvényes MiCA engedéllyel, regionális működését sok más globális kriptós szolgáltatóhoz hasonlóan az európai szabályozás türelmi időszaka biztosítja.
A Newcastle United hivatalos partnere
A BYDFi 2025. augusztus 26-án jelentette be, hogy többéves partnerséget köt a Newcastle Uniteddel, és a Premier League-ben szereplő angol klub hivatalos kriptotőzsdei partnere lesz.
Az 1892-ben alapított Newcastle United az angol futball egyik legismertebb és történelmileg is jelentős szereplője, ami fekete-fehér csíkos mezéről és stadionjáról, a több mint 52 000 férőhelyes St James’ Parkról világszerte könnyen beazonosítható márka.
A partnerségre a BYDFi nemzetközi láthatóságát erősítő lépésként került sor és további értéket ad neki, hogy a klub mögött a szaúdi állami befektetési alap, a Public Investment Fund (PIF) által vezetett tulajdonosi kör áll.
KYC mentes regisztráció
A legtöbb nagy tőzsde ma már megköveteli, hogy feltöltsük az igazolványunkat, készítsünk egy szelfit és nyilatkozzunk a befizetéseink eredetéről. Azonban sokan vannak, akik egyszerűen csak szeretnének feltölteni pár tíz dollárt vagy száz dollárt hogy egy kicsit kereskedjenek, vagy egyszerűen csak szeretnék megőrizni a magánszférájuk védelmét, és nem szeretnének akár napokat is várni arra, hogy egy ügyfélszolgálatos jóváhagyja a fiókjukat.
A BYDFi azon kevés platformok egyike, ahol továbbra sem kötelező a KYC ügyfélazonosítás és lehetővé teszi a regisztrációt pusztán egy e-mail-címmel, telefonszámmal vagy egy Google/Apple/Telegram fiókkal.
Ennek köszönhetően akár 30 másodpercen belül létrehozhatjuk a számlánkat, amellyel kereskedhetünk spoton, határidős és decentralizált piacokon, vagy akár ki is utalhatunk egy bizonyos napi limitig, ami jelenleg 50 000 USDT / nap a nem ügyfélazonosított fiókoknál.
Felhasználói felület és élmény
Ha valaki használta már a Binance vagy Bybit felületét, azonnal otthon érezheti magát, a BYDFI ugyanis az ezeken már jól ismert elrendezést alkalmazza.
A különböző fülek, például a Spot, Futures és Copy Trading jól láthatóan, felül vannak elkülönítve, a grafikonokat pedig az iparági szabványnak számító TradingView hajtja, elérhetővé téve az összes népszerű indikátort
Az iOS-en és Androidon elérhető mobil app szintén a nagyobb piaci szereplők megoldásaira emlékeztető, teljes funkcionalitású kereskedési lehetőséget kínál.
Spot kereskedés: az altcoinvadászok paradicsoma
Aki csak bitcoinnal és ethereummal kereskedik, bármelyik tőzsdét használhatja. A BYDFi választéka azonban sokkal nagyobb ennél és több mint 1000 kriptovalutát tesz elérhetővé.
A blue chip SOL, BNB és XRP tokenektől kezdve a felkapott AI tokeneken át a mém és gaming coinokig széles választékból lehet válogatni.
A BYDFI általában gyorsan listázza az éppen felkapott, trendi coinokat, ami lehetőséget ad arra, hogy valaki úgy csatlakozzon egy trendhez, hogy egy DEX-szel kellene bajlódnia.
Határidős piac: magas kockázat, magas hozam
A BYDFi a kriptotőzsdéken megszokott Perpetual Futures formában teszi lehetővé a határidős kereskedést
Az USDT-M és USDC-M szerződések esetében a Tether (USDT) és a Circle USD (USDC) használható fedezetként, ami a legtöbb ember számára könnyen átlátható, mert a nyereség és veszteség dollárban kerül kiszámításra.
A COIN-M szerződésekben egy adott coin, például BTC vagy ETH használható fedezetként. Ez azok számára lehet jobb választás, akik kereskedés közben egy adott coint szeretnének felhalmozni, tartani, és azt másra való átváltás nélkül kereskedni.
A választható tőkeáttétel akár 200x is lehet a nagyobb forgalmú párokon, például a bitcoin esetében. Ekkora áttétel használata természetesen fokozott kockázatokkal jár, de az ennél kisebb értékek is szabadon beállíthatók, ami kellő rugalmasságot biztosít a skalpolóknak.
A határidős felület különlegességre, hogy a hagyományos piacok is elérhetők rajta.
A Tradfi szűrési feltételt kiválasztva több tucat hagyományos piaci eszközzel, például arannyal, olajjal, részvényekkel, az SP500-al és a Nasdaq indexszel is kereskedhetnek az érdeklődők.
A tőzsde jelenleg teljesen ingyenesen, azaz 0%-os fee mellett teszi lehetővé a hagyományos ezsközök kereskedését.
Kereskedési botok
A BYDFi integrált kereskedési botokat is kínál, melyekkel többféle automatizált stratégiát futtathatnak a felhasználók.
- A Spot DCA, vagyis a dollárköltség-átlagolás egy hosszú távú megközelítés, amely rendszeres, előre meghatározott összegű vásárlásokkal segíti a kriptoeszközök fokozatos felhalmozását, miközben mérsékelheti a volatilis ármozgások hatását.
- A Spot Grid ezzel szemben egy előre meghatározott ársávon belül automatizálja a “vegyél olcsón, adj el drágán” logikát: a rendszer több árszintre bontja a tartományt, és az alsóbb szinteken vételi, a felsőbbeken eladási megbízásokat helyez el.
- A Futures Grid ugyanezt az elvet ülteti át a határidős piacokra, vagyis tőkeáttételes pozíciókkal és ha kell, shortolással próbál profitálni a kijelölt sávon belüli árfolyam-ingadozásból.
- A Spot Martingale egy ellenirányú stratégiának tekinthető, ami esés közben egyre jobban növeli a befektetett összeget, így átlagolja lefelé a bekerülési árat, majd a későbbi visszapattanásból igyekszik nyereséget elérni.
A kínálatot egy Bot Marketplace egészíti ki, ahol a felhasználók más kereskedők sikeres botbeállításait böngészhetik, teljesítményadataik alapján összehasonlíthatják őket, majd akár egyetlen kattintással ők maguk is elindíthatják a kiválasztott stratégiát.
Copy Trading: hagyd, hogy a profik végezzék a munkát
A BYDFi beépített copy trading funkcióval is rendelkezik, ahol a rendszer automatikusan lemásolja mások kereskedéseit a saját számládon. A felhasználók egy külön aloldalon, az úgynevezetta Master Traderek statisztikáit böngészve válogathatnak a nyerő kereskedők között.
A szűrésre 8 különböző szempont, például az eddigi ROI (megtérülési mutató), a nyerési arány, a kereskedő által forgatott összeg és akár a földrajzi térség alapján is van lehetőség.
Bár a választás során sokan csak a legmagasabb ROI-t nézik, ennél sokkal többet mondhat a teljes kereskedési előélet, így érdemes azokat előtérbe helyezni, akik már régóta elérhetőek a rendszerben, nem csupán egy rövid távú szerencsesorozat miatt kerültek a lista élére.
MoonX: a Web3-as csalókód
A MoonX a BYDFi decentralizált kereskedésre lehetőséget adó felülete.
Ha valaha próbáltál egy teljesen új coint kereskedni a Solana vagy a BNB chainen, akkor tudod, milyen szenvedés ez. Meg kell találnod a szerződés címét, el kell menned egy DEX-re, állítgatnod kell a slippage-et, és közben reménykedni, hogy a tranzakció sikeresen végbemegy.
A MoonX egy olyan, a BYDFi-be épített eszköz, ami leegyszerűsíti az egész folyamatot.
A vizuális felület személyre szabható módon kategorizálja és jeleníti meg a dexeken elérhető coinokat, és DexScreener integrációval is rendelkezik, ami megkímél attól, hogy több különböző böngészőablakot kelljen megnyitni egy tranzakcióhoz.
Egy coint kiválasztva további adatokat is találhatunk, beleértve egy csalásokat kiszűrő rendszert, ami segíthet elkerülni a honeypot vagy más átverésekre épülő tokeneket. A MoonX ehhez több szkennert, így a GoPlus-t, a Honeypot Detector-t és a QuickIntel-t is használja egyidejűleg, amelyek egy veszélyességi pontszámot rendelnek a kiválasztott tokenhez. Ezek a szűrők megóvhatnak attól, hogy belevásároljunk azokba az átverésekbe, amelyekbe az okosszerződések kódjának vizsgálata nélkül belefutottunk volna.
Same-Block trading: az innováció
A MoonX használata során nem csak tokenek, hanem az úgynevezett Smart Money, vagyis a decentralizált tőzsdéken kereskedő nyereséges tárcák (bálnák) követésére, és másolására is adott a lehetőség.
A hagyományos decentralizált copy tradingnél van némi késés, és mire a számlád lemásol egy bálnát, az ár könnyen feljebb ugorhat.
A MoonX viszont bevezette az úgynevezett Same-Block trading technológiát, ami biztosítja, hogy a másolt ügylet pontosan ugyanabban a blokkban történjen meg, mint a másolt kereskedőé.
Ez minimálisra csökkenti a slippage-et, és biztosítja, hogy ugyanazon a belépési áron tudj vásárolni, mint az általad követett bálna, azaz Smart Money.
Be- és kifizetések, díjak
A BYDFi a tranzakciós díjak tekintetében nem marad el a paic mögött. A spot piacon egy standarnak számító, 0,1%-os díjszabást alkalmaz, míg a határidős felületén kifejezetten a jobb ajánlatok közé tartozik a piacon.
- Maker díj (limit megbízások): 0,02%
- Taker díj (market megbízások): 0,06%
A kriptobefizetés a legjobb módja annak, hogy feltöltsd a BYDFI számládat. Ez teljesen ingyenes (azon a hálózati gas díjon kívül, amit a saját tárcádból fizetsz) és támogatja az összes főbb chain-t ( pl.: BTC, TRC20, ERC20, BEP20, Solana).
A BYDFi-nek emellett több hagyományos lehetőséget is kínál a fiat pénzes befizetések kezelésére. Ezek között megtalálható a közvetlen banki SEPA utalás, a Visa és a Mastercard vásárlás, valamint Apple Pay és Google Pay integráció is.
A tőzsde ezek használatáért nem számít fel külön jutalékot, de a külső szolgáltatók saját díjszabása akár 2-5% is lehet, és ezekre a tranzakciókra is érvényes.
Amint azt korábban említettük, a tőzsde napi 50 000 USDT összértékig az ügyfélazonosítás nélküli számlákon is lehetővé teszi a kiutalást.
Biztonság: a BYDFI-n biztonságban van a pénzem?
Az FTX összeomlása óta mindenkiben felmerül, hogy elég biztonságos-e a tőzsde amit használ. Biztonságos a BYDFi?
Bár egyetlen centralizált tőzsde sem 100%-ban kockázatmentes (not your keys, not your coins), a BYDFi megteszi a megfelelő óvintézkedéseket:
- Cold Storage: a felhasználói pénzeszközök túlnyomó többségét mély cold storage-ban (offline tárcákban) tárolják, amelyeket az interneten keresztül nem lehet feltörni.
- Multi-Sig tárcák: A pénzeszközök mozgatásához több tőzsdei alkalmazott jóváhagyása szükséges, ami megakadályozza, hogy egyetlen belső ember kiürítse a tőzsdét.
- Szabályozás: Az amerikai és kanadai kettős MSB-engedély azt mutatja, hogy a BYDFI törekszik a megfelelésre.
- Biztonsági beállítások: Felhasználóként bekapcsolható a Google Authenticator (2FA), az e-mailes megerősítés és az úgynevezett Fund Password is, ami egy külön jelszó, amely csak a pénz kiutalásához kell.
BYDFI 6. születésnap
A BYDFi bemutatónk megjelenésével egy időben, 2026. áprilisában ünnepli hatodik születésnapját. Ehhez kapcsolódva egy egy hónapon át tartó eseménysorozat is zajlik, amelyben több mint 1 millió USDT jutalmat osztanak szét a felhasználóknak.
A kampány három fő elemre épül:
- a Warm-Up Tasks hétféle tőzsdei aktivitáson keresztül kínál jutalmakat az új és meglévő felhasználóknak,
- a Shoot to Win egy futballtematikájú nyereményjáték, ahol szintén a tőzsdén végzett tevékenységekkel, befizetéssel és kereskedéssel lehet részesedni a felkínált jutalomból,
- míg a Futures Golden Ball Cup egy kétfordulós határidős kereskedési verseny.
További részletek ezzel kapcsolatban a BYDFI dedikált aloldalán találhatók.
Kinek lehet megfelelő választás a BYDFI?
Összegzésként tehát a BYDFI oldalán nincs kötelező ügyfélazonosítás, ami előny a magánszféra védelmének és a gyorsaság szempontjából. A tőzsde hatalmas coinválasztékkal rendelkezik és több mint 1000 eszközt kínál a felhasználóknak a hagyományos- és kriptoeszközöket is beleértve.
Az oldal felületén elérhető MoonX a kategóriájában kiemelkedő eszközöket kínál az on-chain kereskedéshez és a bálnák tárcáinak másolásához.
Az amerikai és kanadai MSB-engedélyek plusz bizalmi réteget adhatnak, amit egy jól használható asztali- és mobilapp, és versenyképes díjak egészítenek ki.
A tőzsde hátránya, hogy a feltörekvő oldalak közé tartozik és még nem szerezte meg a MiCA működési engedélyt, igaz, az európai hatóságok által biztosított jelenlegi türelmi időszakban ez nem jelent számára működési problémát.
Ha csak pár tíz, vagy pár száz dollárnyi bitcoint szeretnél venni, majd azt sokáig tartani, akkor lehet, hogy jobban jársz egy egyszerűbb tárca használatával.
Ha viszont szeretnél kereskedni és altcoinokat felfedezni, tőkeáttételt használni, kipróbálni a copy tradinget és a botokkal való automatizált kereskedést, vagy esetleg a mémekkel való degenkedést, és néha talá a hagyományos piacokba is belekóstolnál, akkor a BYDFi kripto tőzsde oldalán mindezt gyorsan, egy email cím megadásával megteheted.










