A vártnál jóval rosszabb amerikai foglalkoztatási adat csökkentette a szeptemberi kamatemelés esélyét, amire a bitcoin visszafogottabb, az arany látványosabb emelkedéssel reagált. A munkaerőpiac tartós romlása azonban már recessziós félelmeket kelthet, ami a kriptopiacot sem hagyná érintetlenül.
Júliusban 23 000-el csökkent a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, miközben az elemzők mintegy 80 000 – 85 000-es növekedésre számítottak. A gyenge adat ráadásul nem elszigetelt kilengés volt: a júniusi növekedést 57 000-ről 20 000-re, a májusit pedig 129 000-ről 63 000-re módosították. A két korábbi hónapban így összesen 103 000-rel kevesebb munkahely jött létre, mint amit korábban jelentettek – derül ki az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal adataiból.
Bár a munkanélküliségi ráta ennek ellenére 4,2-ről 4,1 százalékra csökkent, a javulás abból eredt, hogy kevesebben dolgoztak vagy kerestek aktívan munkát. A munkaerőpiaci részvételi arány 61,4 százalékon állt, január óta pedig 0,7 százalékponttal esett vissza.
Csökkent a kamatemelés esélye
A jelentés után a befektetők gyorsan átárazták a Federal Reserve szeptemberi döntésével kapcsolatos várakozásaikat. A kamatemelés valószínűsége néhány nap alatt 65 százalékról 45 százalék alá csökkent-
A jegybank számára ugyanakkor nem lett egyszerűbb a helyzet. A gyengülő foglalkoztatás óvatosságot indokolna, az infláció azonban továbbra is meghaladja a Fed kétszázalékos célját. A döntéshozóknak így egyre nehezebb egyensúlyozniuk az áremelkedés megfékezése és a gazdasági lassulás elkerülése között.
Megosztottá vált a Fed: változatlan maradt a kamat, de már többen emeltek volna
A piac egyelőre a kedvezőbb oldalát látta a jelentésnek. A bitcoin közel 2 százalékkal emelkedett, és ismét 65 000 dollár fölé került. Az arany ára a múlt hetet 6.5 százalékos emelkedéssel zárta és 4300 dollárig fölé emelekdett, az amerikai határidős jegyzés pedig megközelítette a 4400 dollárt.
Ami először jó hír, később rosszá válhat
A kamatemelés esélyének csökkenése általában kedvez a bitcoinnak. Az alacsonyabb kamatok mérsékelhetik az állampapírok vonzerejét, gyengíthetik a dollárt, és több tőkét terelhetnek a kockázatosabb befektetések felé.
A gyenge munkaerőpiaci adat mögötti folyamatok azonban már kevésbé kedvezőek. Ha a vállalatok tartósan visszafogják a munkaerőfelvételt, az idővel a bérekre, a fogyasztásra és a gazdasági növekedésre is hatással lehet. Egy erősödő recessziós félelem esetén a befektetők rendszerint csökkentik a kockázatos pozícióikat, a bitcoin pedig a legtöbbször ebbe a kategóriába tartozik, és nem menedékeszközként viselkedik.
A mostani jelentés ezért két ellentétes erőt szabadított rá a kriptopiacra. A kamatemelés elmaradása rövid távon támogathatja az árfolyamot, a gazdasági lassulás elmélyülése viszont korlátozhatja a további emelkedést.
A következő fontos jelzést az inflációs adatok, majd a szeptember 4-én megjelenő augusztusi foglalkoztatási jelentés adhatja. Egy újabb gyenge munkaerőpiaci adat tovább csökkentheti a kamatemelés esélyét, de egyúttal azt is jelezheti, hogy az amerikai gazdaság problémái már túlmutatnak néhány rosszul sikerült hónapon.


