A minap arra értem haza, hogy a kis otthoni bányagépem videókártyái úgy sikítottak, mintha egy keletnémet hajszárítógyár tesztüzeme lenne a lakásom helyén. Valószínűleg a GPU driver crash-elt, a bányászat leállt, hogy miért pörögtek fel a maximumra a ventillátorok, az számomra rejtély.
Azóta sikerült megoldanom a problémát, újra apró mosollyal az arcomon pillanthatok rá a szaporodó coinokra. Viszont gondolkodóba ejtett a baleset, mi lenne, ha vissza kéne vinnem az alig néhány hónapos kártyákat a boltba, hogy kicseréljem?
Nyilván kicserélnék, zokszó nélkül, hiszen adott a garancia. Ha rákérdeznek, hogy rendeltetésszerűen használtam e, akkor a válasz nyilván az, hogy igen, nem fociztam velük a lépcsőházban. De biztos, hogy rendeltetésszerűen használják a bányászok a GPU-kat?
Egy gamer naponta legfeljebb három órát játszhat talán, a kártya teljesítménye is időben változó, attól függ, hogy éppen milyen feladatokat kap a játéktól. Miután lement a meccs, jól halomra lőttük egymást, mehet is aludni.
Ezzel szemben egy bányagépben a nap huszonnégy órájában, az év háromszázhatvanöt napján dolgoznak, maximális, vagy ahhoz közeli teljesítményen.
A válasz mégis az, hogy igen, rendeltetésszerűen használom a kártyákat, hiszen beletettem egy alaplapba, kapott áramot is, hogy mi lehet a pontos feladata és mi nem, az pedig nincs meghatározva a gyártó által. A kripto pénzek robbanásszerű térnyerése a hardver gyártókat is érinti, ha megindul egy jó nagy FOMO, akkor a bányászok is hirtelen szaporodnak.
Nem ritka, hogy egyszerűen hiánycikké válnak a GPU-k, ilyenkor sokan annyit kérnek a meglévő kártyáikért, amennyit nem szégyellnek. A gyártók álláspontja viszont ellentmondásos a kripto világot illetően. Egyrészt nyilván remek látni, hogy a termékeik lerepülnek a polcokról, de nem ilyen egyszerű az egész.
A gyártók hosszútávon elkötelezett vásárlókat szeretnének, a GPU-k csak egy terméket jelentenek a sok közül. Egész ökoszisztémát igyekeznek kiépíteni a gamerek számára, ha valakit sikerül hűséges rajongóként megnyerni, akkor monitorokat, speciális alaplapokat, de még perifériákat, például egeret is el lehet adni ugyan annak a vásárlónak.
Ezzel szemben egy bányász számára másodlagos a brand, a lehető legnagyobb Hash értéket akarja elérni, ez a legfontosabb szempont. A gyártók célja nyilván a profit maximalizálása, ehhez minél többet kell eladni a lehető legnagyobb haszonkulccsal árult termékekből.
Viszont a GPU-k nem tartoznak a nagy haszonkulcsú termékeik közé, általában csupán 4%-ról van szó. Azzal, hogy a videókártyákat kisöprik a bányászok a boltokból, úgy, hogy a további termékek egyáltalán nem érdeklik őket, a gyártók potenciális bevételektől esnek el, nem biztos, hogy olyan jó buli ez nekik.
A bányász piac ráadásul instabil, ahogy említettük, ha jön a FOMO, akkor a kereslet az egekbe repül, de ugyan ilyen hamar el is ülhet az őrület. A megnövekedett keresletre viszont nem tudnak azonnal reagálni, akár több hónap is lehet, mire választ tudnak adni a felélénkült piacnak.
Ha ez alatt az idő alatt leül a kripto láz, akkor a nyakukon maradhat rengeteg termék, ez szintén nem szerencsés. A bányászat iránti érdeklődés néhány hét alatt változhat, a nagy cégek viszont negyedévekben és teljes években gondolkodnak és terveznek.
A képletet csak tovább bonyolítja a szállítás időigényessége, többnyire hajóval jutnak el hozzánk a kártyák, ez akár hatvan napba is telhet. Emlékszünk még a tavaly decemberi őrületre, amikor a húszezer dollárt is alulról nyaldosta a BTC, rengetegen akartak elkezdeni altcoinokat bányászni? Az akkori kereslet miatt gyártott kártyák még jó eséllyel csak most érkeznek meg.
Márpedig azóta nem kevés változás történt a piacon, Bitconnect, az FBI nyomására betiltott kripto hirdetések a vezető közösségi média platformokon, a Binance phishing kálváriája, csak a legkellemetlenebb epizódokat említve. Az értékesítési lánc fontos szereplői a nagykereskedések és a boltok is, ha nekik marad a nyakukon nagyszámú kártya, az sem szerencsés.
Visszatérve a bányászokhoz, azért előnyei is vannak a jelenségnek a gyártók számára. A gamerek esetében fontos tényező a customer aquisition cost, vagyis egy vásárló megnyerésének költsége. Ennek része a marketing, folyamatosan hirdetni kell, építeni kell a brandet, ott kell lenni, ahol a célközönség szívesen megfordul, kiállítások, események, online felületek, egyebek.
Egy bányászt viszont a ROI (Return On Investment – a befektetés megtérülése) érdekli, magasról tesznek a gyártó brand egészére, és arra is, hogy melyik játék milyen szépen fog hasítani a képernyőn. A customer aquisition cost a bányászok esetében szinte nulla.
Egy bányász egyszerűen besétál a boltba, a lehető legjobb áron, a lehető legjobb Hash értéket produkáló kártyákat akarja megvenni, a minél jobb ROI lebeg a szeme előtt. A bányászat ráadásul megborítja a nagykereskedések és a boltok logisztikáját és dinamikáját is, a GPU-k eladásai általában együtt mozognak az alaplapok, CPU-k és egyebek keresletével.
Persze ezekre a bányagépekben is szükség van, de míg egy gamer PC-hez általában egy vagy két GPU-t vesznek az emberek, addig egy bányagépbe simán bekerül négy videókártya is úgy, hogy a CPU teljesítménye gyakorlatilag teljesen mindegy. Én például egy doboz sör ellenében kaptam meg egy ősrégi CPU-t, tökéletesen ellátja a feladatát.
Jó példa a monitor is, nem igen éreztem késztetést, hogy egy méregdrága csúcsterméket vegyek a bányágépemhez, egész egyszerűen egy több mint tíz éves, VGA csatlakozóval ellátott, LCD monitort használok.
Már csak bizonyos szögekből látom a képét, de ez nem igen zavarja meg a bányászatot.
A kiszolgálói oldal (szinte) biztos nyertesei viszont a tápegység gyártók, az ő termékeiket valaki mindenképp megveszi, függetlenül attól, hogy éppen merre megy a következő hetekben a bányászat piaca. Izgalmas időket élünk, meglátjuk, hogy mit hozhat még 2018. Az ASIC célgépekről külön cikkekben beszélünk majd.
Ha tetszett, kövess a Facebookon továbbiakért, a gondolataidat pedig írd le egy kommentben!