Lionel Messi lesz az első blokkláncot is támogató telefon reklámarca

spot_img

A Sirin Finney blokklánc alapú okostelefon létrehozására indított ICO során 158 millió dollár gyűlt össze, alig fél évvel később pedig úgy tünik, a startup hamarosan piacra is léphet a kész termékkel.A hivatalosan bejelentett specifikáció alapján a készülék a hagyományos értelemben vett okostelefonként is megállja majd a helyét, emelett viszont rendelkezni fog még egy rendkívül egyedi alkatrésszel, a belé épített hideg kriptopénztárcával. A hideg tárcák legfőbb tulajdonsága, hogy kivülről lehetetlen hozzájuk férni, így használatukkal kiküszöbölhető a digitális pénzekre komoly fenyegetést jelentő hacker támadások.

“A tárca teljes mértékben le van választva a telefonról, mind az internet csatlakozás, mind energiaellátás szempontjából. Csupán a tranzakció végrehajtásának idejére vesz fel annyi elektromosságot, ami ennek végrehajtásához feltétlenül szükséges, ezt követően pedig ismét alvó állapotba helyezi önmagát.”

A telefonok végső összeszerelését a Foxconn foga elvégezni, akik többek között az iPhone, iPad, Amazon Kindle és a Sony Playstation 4 készülékek gyártásáért is felelősek.

“A csapatunk nagyon keményen dolgozik azon, hogy minden szempontból maradandót alkosson az első blokkláncot támogató telefon létrehozásakor. Együttműködésünk során mindent megtettünk azért, hogy az elérhető legjobb technológiát, maximális biztonságot és kiemelkedő felhasználói élményt biztosítsunk a felhasználók számára.” – nyilatkozta a Foxconn igazgatója.

A készülékre jelenleg már 25 000 db-os előrendelést vett fel a Sirin, ez azonban ugrásszerűen nőhet, a termék reklámarca ugyanis a világhírű aranylabdás labdarúgó Lionel Messi lesz, akivel már le is forgatták a kapcsolódó reklámanyagokat.

https://www.facebook.com/leomessi/photos/a.699374540082143.1073741829.176063032413299/2162306287122287/?type=3&theater

A telefon megjelenési dátumát egyelőre még nem hozták nyilvánosságra.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img