Loom Network bemutató

spot_img

Egy évvel ezelőtt nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy megtörténjen a flippening, vagyis hogy a bitcoin helyét egy másik kriptopénz vegye át a ranglistán. Az esélyes az Ethereum volt, ami végül népszerűsége ellenére sem volt képes túllépni saját hibáin. Irónikus, hogy ezek közül a legfontosabb ugyanaz, amitől a bitcoin is szenved: a skálázhatóság.

A tavaly decemberben virálissá váló CryptoKitties nevű gyűjtögetős játék egymaga tette használhatatlanná az egész hálózatot, ami egy olyan blokklánc számára, amit digitális alkalmazások ezreinek kiszolgálására hoztak létre, nem éppen a legjobb reklám. Ez ugyan hosszú távon nem feltétlen kell hogy fejfájást jelentsen az ethereum tulajdonosok számára, hiszen a megoldást kínáló Plasma és Sharding technológiákat már javában fejlesztik, amiről viszont kevés szó esik, hogy jelenleg is létezik megoldás az Ethereum hiányosságainak kiküszöbölésére, ez pedig nem más, mint a Loom Network.

A Loomot azért hozták létre, hogy egy úgynevezett második réteggel segítse az Ethereum skálázódási problémájának megoldását. Legfőbb termékük neve Loom SDK (Software Development Kit – program fejlesztő csomag), ami megtanítja a fejlesztőket egy saját blokklánc és az arra húzott másodlagos réteg létrehozására. Ha a CryptoKitties az SDK alapján készült volna el, az semmilyen fennakadást nem okozott volna az Ethereum működésében.

A Loom digitális alkalmazásokat támogató lánca (DAppChains) lehetővé teszi, hogy a rajta megírt programok kihasználják az Ethereum lánc előnyeit (például a sok bányász jelentette stabilitást és biztonságot), de azt is, hogy a rajta keresztül létrehozott tokenek egy mellékláncon, teljesen egyedi szabályrendszer alapján működhessenek (pl.: hogy az Ethereumtól eltérően, PoW helyett PoS konszenzust használjanak).

A Loom nem csak a jelenlegi, hanem a jövő problémáinak megoldását is fontosnak tartja, ezért aktívan részt vesznek a már fentebb említett Plasma fejlesztésében is. Ők az elsők, akik alkalmazni fogják a Plasma Cash-t, egy Vitalik Buterin által bemutatott megoldást, amivel csökkenthetőek a hálózat használatához szükséges díjak (GAS) és elviekben az azonnali (0 confirmation) tranzackiókat is lehetővé teszi.

Az általuk létrehozott eddig legnépszerűbb alkalmazás a CryptoZombies, egy ingyenes oktató program az Ethereum programnyelvének, a Soliditynek megismerésére. Aki kedvet érez, némi angol tudással máris nekiállhat és létrehozhatja saját zombigyárát, majd csatába is vezetheti élőholt seregét. A tanfolyamot már 100 000-nél is többen kezdték meg, de több mint 10 000 felhasználójával ugyancsak népszerű az EthFiddle, egy Solidity kódrészletek megosztására szolgáló oldal is.

Maguk a Loom tokenek egyfajta előfizetést jelentenek a hálózat használatához. Ha tranzakciót szeretnénk végrehajtani egy Loom Networkon futó alkalmazással, a rendszer ellenőrzi hogy van-e a számlánkon legalább 1 darab token, így azok értéke az alkalmazások és a felhasználók számának növekedésével arányosan növekedhet. A fejlesztők abban is reménykednek, hogy a játékok létrehozásával a Loom tokenek válhatnak majd az azokban használt fizetőeszközökké, ugyanakkor nem tiltják más kriptopénzek használatát sem, így igazából semmi sem garantálja, hogy a későbbiekben nagyobb igény keletkezzen a tokenek iránt. További negatívum, hogy sem whitepaperrel sem roadmappel nem rendelkeznek, ami eléggé megnehezíti a fejlesztés menetének  ellenőrzését és a csapat számonkérését.

A Loom Network rengeteget tesz az Ethereum fejlesztői közösségének fejlődéséért és ez a cikk is azért jött létre, mert miután belefutottam a CryptoZombies-ba úgy gondoltam, hogy ilyen játékos formában talán ti is megismerkednétek a blokklánc fejlesztés alapjaival. Azonban a tokenek köré épített gazdasági modell engem egyelőre nem győzött meg arról, hogy biztos hosszútávú befektetésként tekintsek erre a projectre.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img