Nyitott vezetői pozíciók az elméletileg hamarosan induló Bakkt-nál

spot_img

A kriptós közösség egy része által messiásként várt Bakkt hétről-hétre ellát minket információval a cég és a szolgáltalás fejlődésének alakulásával kapcsolatban. Egy mondatban összefoglalva azért gondolják sokan, hogy ez a cég hozza el az új vásárlói ciklust a kriptopiacon, mert segítségükkel olyan intézményi befektetőknek (befektetési alapok, nyugdíj- és fedezeti alapok, stb.) tudnak legálisan, biztonságosan vásárolni és tartani, akiknek erre eddig jogilag nem volt lehetősége.

Legutóbb múlt héten számoltunk be róla, hogy a 182,5 millió dolláros tőkebevonásuk után felvásárolták egy ismert, független, határidős jutalék kereskedő cég maradékát, illetve a munkatársaik is a Bakkt színeiben folytatják a munkát.

Az indulást egyelőre határozatlan időre eltoló cég tegnap tweetelte saját karrier oldalát (innen pedig elérhető a céges LinkedIn, ha jelentkeznél), ahol egészen meglepő pozíciókat is találni egy olyan cég esetében, amely elméletileg csak a szabályozói jóváhagyás miatt nem indult el novemberben:

A tweetre persze szellemesebbnél szellemesebb válaszok érkeztek, a legnépszerűbb például egy improvizált jelentkezésben magát ajánlja a Bakkt HR-eseinek: “Erős háttérrel rendelkezem olyan dolgok halogatásában, amelyeket rég meg kellett volna csinálni. Úgy hiszem hasznos része lennék a csapatnak.”

Az első elhalasztáskor egyébként holnapra, január 24-re ígérték szolgáltatás indulását. Ehhez képest a következő pozíciókra keresnek embereket:

  • Blokklánc fejlesztési igazgató
  • Blokklánc fejlesztő 6 városban
  • Biztonságtechnikai (fejlesztési) igazgató
  • Full Stack és mobil fejlesztő, tesztelő mérnök
  • Pénzügyi igazgató
  • Intézményi sales 4 városban

Talán meglepő fejlemény, hogy New York mellett több másik világvárosba is keresnek munkatársakat: San Francisco, London, Tel Aviv, Szingapúr, Hong Kong, Tokió és Atlanta lesznek ezek szerint a Bakkt irodák színhelyei, amely azt feltételezi, hogy rögtön globális piacra lőnek. Az amerikai kormányzati leállás miatt a Bakkt-döntés további elhúzódására számítunk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img