Binance stablecoin érkezik?

Megosztom

“Vigyázz, mit kívánsz.” Ezzel a rövid, ám sokat sejtető megjegyzéssel illette Changpeng Zhao, a Binance első embere a CryptoBatman néven ismert twitterező posztját, melyben azt boncolgatta, hogy szinte minden nagy platform rendelkezik már saját stablecoinnal, ha a Binance is létrehozna egyet, akkor az lehetne az egyik legnagyobb coin a Binance Chain rendszerében.

Nem ez az első alkalom, hogy a kriptopénz-ipar egyik legbefolyásosabb alakja közvetlen kapcsolatot teremt érdeklődőkkel, vagy akár újságírókkal. Korábban is többször válaszolt saját maga kritikákra, konstruktív javaslatokra egyaránt.

Magát a “vigyázz, mint kívánsz” kifejezést sem most használja először, 2018 decemberében XRP alapú kereskedési párokat “kívántak” követői, két napot kellett csupán várni, már meg is érkezett a bejelentés, miszerint XRP alapú kereskedési párokat vezet be a Binance, a kívánalomra szintén a fenti kifejezést használta a kínai cégvezér.

Bloomberg: Stablecoin lesz a Facebook (WhatsApp) kriptója

A stablecoinok világáról mi is többször beszámoltunk már, olyan kriptopénzekről van szó, melyek “kötve” vannak értékükben valamihez, ez a valami lehet egy fiat pénz, egy nemesfém, akár nemesfémek kombinációja, vagy más, értékállónak tartott eszköz. A létrejöttük fő célja az, hogy kriptopénzeket nyújtsanak azok minden előnyével együtt, kikerülve viszont a nagymértékű árfolyamingadozásból eredő problémát.

Elkészült a Circle – Poloniex stablecoinja is: Mától kereskedhető az USDC

Changpeng Zhao, a Binance Chief Executive Officer (CEO) pozícióját betöltő munkatársa

Korábban a nemesfém alapú, fedezetű stablecoinokról külön összefoglalót is készítettünk, ezek jelentik a műfaj legérdekesebb, az eredeti célnak leginkább megfelelő szereplőit. Ha valóban elindul a Binance stablecoinja, arról mindenképp beszámol a Kripto Akadémia is, csatlakozz Discord csatornánkhoz, ne maradj le erről sem!

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel