Ebben a barlangban nem törpök bányásznak

spot_img

A kezdetekben egy hétköznapi számítógép processzora is elegendő volt a Bitcoin bányászatához. Később jöttek a videókártyák, majd a speciálisan erre kifejlesztett eszközök, az ASIC bányagépek, amik annak ellenére hogy nagyságrendekkel nagyobb teljesítményre képesek elődeiknél, önmagukban már mit sem érnek. Egy német vállalkozás ezért már nem is aprózza el a dolgokat és konténerszámra kezdte el azok értékesítését.

A frankfurti székhelyű Northern Bitcoin AG még a tavalyi évben vált ismertté azzal, hogy egy 160 méter mély Norvég bányába telepítette az első 15 db általa felszerelt konténert. Ezek mindegyikében 210 db ASIC egységet helyeztek el, amik naponta $2500-os energiaköltség mellett 5 BTC kibányászására voltak alkalmasak.

A Northern Bitcoin tegnap jelentette be, hogy a norvég tapasztalatok alapján végzett fejlesztéseknek köszönhetően már megvásárolhatóak tőlük a kifejezetten szabadtéri használatra tervezett bányászkonténereik újabb típusai is. Ezek méreteiket tekintve nagyjából feleakkorák (6 méteresek), mint a norvég testvéreik és 144 ASIC gépet rejtenek magukban.

Az egységek a könnyű szállíthatóságuk miatt a világ bármely részén, akár ideiglenesen is üzembe helyezhetők, így például gátak vagy víztározók közelében, ahol az év csapadékosabb időszakaiban korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló víz biztosíthatja számukra a működésükhöz szükséges zöld energiát. Speciális kialakításuk a külső levegővel való hűtésüket is lehetővé teszi, ami a zordabb vidékeken további költségcsökkentést tesz lehetővé. A cég nem is titkolja, hogy a fenntartható Bitcoin bányászat területén szeretne piaci részesedést szerezni, amivel nincsenek egyedül. Nemrégiben mi is beszámoltunk arról a kisvállalkozásról, ami a kőolaj- és földgázkutak káros melléktermékeit igyekszik hasznosítani ugyanezen a területen.

Így oldhat meg a bitcoin egy 160 éves problémát

De a feltörekvő bányászcégek mellett azért a nagy öreget sem kell félteni. A Bitmain a hétvégén jelentette be az S17 és T17-es típusainak továbbfejlesztett változatait, melyeknek novemberi kézbesítéssel ígért első szállítmányait már másodpercekkel azok online megjelenése után elkapkodták a bányászok.

Ez a bányászatot nem folytatók számára azért jó hír, mert az egyre nagyobb teljesítményű ASIC-ok miatt tovább nő a Bitcoin hálózat biztonsága, aminek kapacitása az év eleji 45-ről 100 trillió hash/másodperc fölé növekedett. Ez hétszer akkora érték, mint amennyi a $20 000-es csúcs idején mérhető volt.

A fenti képen a bányászati kapacitás ingadozásait (színes pöttyök) láthatjátok, amire rávetítettük a BTC árfolyamának grafikonját is. Az összefüggés jól látható, a bányászok egyre növekvő érdeklődése az árfolyam alakulásában is érezteti a hatását. Vagy éppen fordítva és a növekvő árfolyam miatt térnek vissza a bányászok. Akárhogy is, jelenleg úgy tűnik, hogy már a következő ciklus felívelő szakaszában tartunk.

GPU mining: fej fej mellett az AMD és az NVIDIA

Míg a fentebbi cikkekben említett kártyás bányászat gyakorlatilag bárki számára hozzáférhető, egyes bányagépgyártók már a belépéshez is komoly feltételeket szabnak. Az utóbbi időben jól teljesítő ASICminer 8 Nano Pro például a májusi piacra lépésekor 9000 dollárba került, de a belőle megrendelhető minimális mennyiség 50 darab volt, ami mai árfolyamokkal számolva 133 millió forintos egyszeri kiadást jelentene és cserébe napi 110 000 forint hasznot termelne. Hogy ez jó üzlet-e vagy sem, annak eldöntését rátok bízom, de a 8 Nano Pro már nem régóta nem kapható, a gyártó eladta az összes készleten lévő darabot.

A bányagépek által termelt becsült profit / nap

Ha esetleg kedvet kaptatok a bányászathoz, de elsőre nem fektetnétek százmilliókat a témába, tehettek egy próbát az ingyenesen letölthető Honeryminerrel is, amivel naponta pár száz Satoshi megszerzése lehet a reálisan kitűzhető cél. Aki pedig ennél többre vágyna, az akár a vásárlás mellett is dönthet.

Ha kéne pár satoshi

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img