Megérkezett az első Bitcoin ATM Venezuelába

spot_img

A kriptopénz piac egyik – váratlanul – fontos, legalábbis érdekes szereplője Venezuela, Dél-Amerika – egyik – nehéz sorsú országa. Hallhattunk már saját kriptopénzekről, amiket olajfedezettel láttak el, sőt, olyan nemzeti kriptopénzekről is, amik fedezetéül az olajfedezetű kriptopénzt választották, úgy tűnik a káosz még az innovációt is elérte Nocholas Maduro elnök hazájában.

San Antonio del Táchira várost érte a megtiszteltetés, az üzemeltető a PandaBTM, egy kriptopénz kötődésű vállalat, ami a térségre fókuszál. A kolumbiai határhoz közel található a gép, egészen pontosan egy kisboltban, BTC, BCH, és DASH várja az érdeklődőket, ami a fiat pénzeket illeti: venezuelai bolivár, és kolumbiai peso fogadására képes.

Új csúcson a BTC forgalom Venezuelában

Békés kisvárosnak tűnhet San Antonio del Táchira ezek alapján, valójában azonban óriási forgalomnak örvend, hiszen kolumbiaiak, és venezuelaiak egyaránt átjárnak a határon, hogy hazatérve eladják a beszerzett árucikkeket. Korábban egy másik érintett cég, a Cryptobuyer is tervezte, hogy az ország fővárosában, Caracasban elhelyez egy ATM-et, ez azonban sosem valósult meg.

Venezuela jövőre már csak Petro-t fogad el az olajért cserébe

Az eddigi egyetlen, a közelben elérhető ATM Kolumbiában, a határtól szintén nem messze található, ezt a hírek szerint szándékosan egy Western Union mellé telepítették.

Egyéb valuták használata korántsem szokatlan az országban a gazdasági káosznak köszönhetően, azonban a bitcoin, és általában a kriptopénzek is egyre népszerűbb alternatívát jelentenek a kereskedelem fenntartásához. Egy újabb, nagy ívű terv szerint 47 további kriptopénz ATM kerülne telepítésre Venezuela szerte, ebben a PundiX lesz az üzemeltető partnere.

Venezuela: csúszik a Petro megjelenése, de vannak újdonságok

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img