Hamarosan átlag felhasználók is kereshetnek a hitelezéssel – 25 millió dolláros befektetés a Compoundba

spot_img

A világ egyik legismertebb kockázati befektetési társasága, az Andreseen Horowitz (a16z) vezetésével 25 millió dollárt von be a Compound decentralizált hitelező platformot fejlesztő cég. A Fortune által tegnap lehozott hírt időközben Twitteren is megerősítette az a16z.

A befektetéssel a Compound protokoll további decentralizációja és teljes önjáróságra való átállása valósul meg, valamint fontos fejlemény, hogy a Compound megoldását beépíteni tervezik tőzsdék, letétkezelők és tárcák szolgáltatásába. Például egy tőzsdei felületen ezzel a funkcióval a felhasználók közvetlenül, egy gombnyomásra köthetik le kriptopénzeiket, és tehetnek szert profitra anélkül, hogy a tőzsde meghackelése miatt kellene aggódniuk. A tőzsdék és letétkezelők egyúttal a saját készleteiket is tudják dolgoztatni és ezzel némi plusz bevételre tehetnek szert.

A Compound már most is működik, USDC és Dai stabilcoinokra épp 5% körüli folyamatosan csorgó kamatot fizet, de idén ez járt már bőven 10% felett is. A piac szabályai alapján minél többen vesznek fel hitelt (Borrow APR), annál magasabb kamatot kapnak a likviditást nyujtó (Supply APR) befektetők:

A platform használatának nehézségét az adja, hogy az sokak számára problémát okozhat megérteni az alapkoncepciót a minden sarkon leselkedő kriptós átverések korában. Az alkalmazáshoz Coinbase tárcával, Ledgerrel vagy Metamaskkal lehet csatlakozni, lekötni (és kölcsönözni) pedig egyelőre a képen szereplő Ethereum tokeneket lehet, mindössze néhány másodperc alatt. Ha a protokollt tőzsdék és tárcák is használják majd, mindezt teljesen automatikusan is kínálhatják majd.

A Compound az Ethereum hálózatát használó decentralizált pénzügyi forradalom egyik zászlóshajója, és a leghasználtabb Ethereum dappok egyike. Egy év alatt ötszöröződött, és elérte a 650 millió dollárt az ilyen pénzügyi alkalmazásokba lekötött ethereum értéke. Legutóbb hasonló témában az InstaDappról, valamint a magyar InLock-ról számoltunk be.

Ha profi kereskedőktől értesülnél kereskedéssel és kriptopénzekkel kapcsolatos infókról, tippekről, csatlakozz a Kripto Akadémia Discordjához!  Ha képbe kerülnél a kriptopénzek értékajánlatával, vásárlás vagy komolyabb befektetés előtt végezd el a Kriptosuli Ingyenes (online) kurzusunkat!

 

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img