Gene Simmons 300 000 dollárért ADA-t vett

spot_img

Ahogy arról korábban mi is többször beszámoltunk, Gene Simmons, a világszerte népszerű KISS együttes frontembere egyre élénkebben érdeklődik a kriptopénzek iránt, sőt, több befektetést is eszközölt már. A legfrissebb fejlemény, hogy ADA-ból is bevásárolt.

Simmons szülei Magyarországon születtek, majd a nácik elől Izraelbe menekültek, itt született Gene, később az USA-ba vándoroltak, ahol páratlan zenei karriert épített fel a rendkívül tehetséges előadó.

Sokan csak a zenéjére fókuszálnak, azonban az igazán nagy pénz mindig is az emléktárgyakban volt, közel egymilliárd dollár értékű üzletet építettek fel a különböző játékfigurákra, plakátokra, kosztümökre, egyebekre, a közös pont mindig a KISS brand.

Persze maguk a koncertek sem elhanyagolhatóak, hiszen például az együttes különböző tagjai által használt hangszerek is megvásárolhatóak, ötvenezer dollár körül mozog egy gitár, ha még dedikálják is, akkor máris ugrott egy szépet a végső ár.

A lényeg a lényeg, Simmons igazán ért a pénzcsináláshoz, a Twitteren az elmúlt hónapok során pedig a kriptopénzek szellemiségét is méltatta, egyetértését, támogatását kifejezendő a közösség iránt.

Majd elkezdett vásárolni is, minderről itt írtunk részletesen:

Én beszélni magyar, anyukám tanít, és bitcoin is értek

A Kiss magyar származású frontembere kiállt a bitcoin mellett

A legújabb fejlemény pedig az, hogy miután szintán a Twitter csatornáján a cardanot méltatta, mint egy hasonlóan jó, azonban a bitcoinnál még jóval olcsóbb kriptopénz, be is vásárolt, méhozzá mintegy 300 000 dollár, vagyis jó százmillió forint értékben.

Az biztos, hogy a régóta a top 10-ben helyet kapó, pontosabba magának megkövetelő ADA a várakozások szerint fényes jövő előtt áll, hiszen méltó kihívója lehet az Ethereum rendszerének. Ha most szeretnél ADA-t, vagy más kriptopénzeket vásrolni, mi a Binance használatát javasoljuk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img