Újabb opciós lejárati napra ébredtünk

spot_img

A hónap utolsó pénteki napján ismét a lejáró opciós szerződéseké lehet a főszerep. Amint arra az elmúlt fél év során már több alkalommal is felhívtuk a figyelmeteket, az utóbbi időben rendre ehhez az eseményhez igazodtak a piac lokális mélypontjai, amiket ezután mindig egy kisebb-nagyobb rally követett.

Sajnos az utolsó lejáratot követő emelkedés a ‘kisebb’ kategóriába tartozott, amit másfél héttel később egy komolyabb visszaesés követett. A gödörből azóta sem sikerült megnyugtató módon kikecmeregnünk, a talpraállás első lépésének tekinthető 42 000 dolláros szint átlépése még továbbra is várat magára.

A háttérben viszont  egyelőre a korrekció ellenére sem lassult le a szektorba érkező új pénz beáralmása. Az év eleji 30 milliárd dollárhoz képest a napokban 100 milliárd dollár fölé növekedett a forgalomban lévő stabil coinok összértéke, aminek közel negyede éppen a mostani visszaesés kezdete óta került kibocsátásra.

Ennek kapcsán további érdekes fejlemény, hogy az elmúlt években domináló, Ethereum alapú (ERC20) USDT-től átvette a vezető szerepet a Tron blokkláncon működő Tether változat (TRC20).

Ennek oka a tranzakciós díjak mértékében keresendő. Míg az ERC20-as Tether utalása az Ethereum hálózat terheltsége miatt sokszor akár több tíz dollárba is kerülhet, a Tronos verzió küldése a legtöbbször néhány tíz centből, vagy olykor akár ingyen is megúszható.

Összességében az, hogy a stabil coin kapitalizáció továbbra emelkedő pályán mozog, kedvező előjel lehet a kripto ágazat számára, mert azt jelenti, hogy a tőke az esés ellenére sem kezdett el kiáramolni a rendszerből. Az viszont már más kérdés, hogy ezt a puskaport aztán kriptovaluták vásárlására, vagy esetleg a hagyományos bankrendszernél sokkal kedvezőbb kamatokat kínáló DeFi appokban való letétbe helyezésre használják-e fel tulajdonosaik.

További hírek és elemzések a Discord csatornánkon és a Youtube-on.

Mire figyeljünk lending terén

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img