Nagy nevek lehelnének életet a Dogecoinba

spot_img

A 2013-ban létrehozott Dogecoin fejlesztését eredetileg egy erre a célra létrehozott non-profit alapítvány felügyelte volna, ám a szervezet inaktivitása miatt végül a nemzetközi kripto közösség karolta fel, és tartotta éveken át életben a mém coint. Aztán váratlanul a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk is beállt a Doge mögé, amivel az korábban soha nem látott erőt mutatva, az elmúlt évek egyik legjobb teljesítményt nyújtó kriptójává vált.

Elon Musk “A Doge a kedvenc kriptópénzem” tweetjekor a coin értéke 0.0024 dollár volt, ma viszont 0.3-at ér. Ez 124-szeres növekedést jelent, de a májusi csúcs idején 300-szoros pluszban is lehetett az, aki aznap odafigyelt Musk üzenetére.

Musk már több alkalommal is hangsúlyozta, hogy nem csak viccből kezdte el promótálni a Doge-t, hanem tényleg hisz benne, és még a megtakarításainak egy részét is ebben tartja. Emellett utalt arra is, hogy a háttérben előkészületek folynak egy annak a jövőjét egyengető csoport létrehozásáról.

Mint kiderült, ez az újjászülető Dogecoin Alapítvány lett, amihez egy friss bejelentés szerint több nagy név is csatlakozott. A testület tagja lett például az Ethereumot alapító Vitalik Buterin, valamint Elon Musk személyes befektetési és jogi tanácsadója, Jared Birchall is, aki a Tesla vezér nevében eljárva egyengeti majd a Doge ügyeit. Mellettük persze a csapat tagja lesz még a Dogecoin alapítója és több korábbi fejlesztője is.

Az alapítvány célja, hogy létrehozzon és 3 évre költségvetést biztosítson egy “teljes munkaidőben” csak a Doge-al foglalkozó fejlesztői és marketinges személyzetnek. Nekik kiemelt figyelmet kell majd fordítaniuk a brand védelmére is, miután idén már több világmárka is megpróbált hasznot húzni a coin körül kialakult érdeklődésből. A Doge ettől azért még nem vesztené el a közmém jellegét, de a shiba-inu logóval ellátott termékek ellen már jogilag léphetnek majd fel az alapítvány képviselői.

Doge dezodor az AXE-tól

A Dogecoin alapítvány a következő hetekben tervezi nyilvánosságra hozni az első általa elért eredményeket, amik lehet, hogy ismertebb szociális és adománygyűjtő szervezetek Dogecoin elfogadóvá válásával lesznek kapcsolatosak.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img