Luna Yield exit scam a Solana-n

spot_img

A Solana hálózat elszenvedte az első rug pull-t a Luna Yield-en, egy nemrég indított magas hozamú farmon keresztül.

A rug pull egyfajta átverés, amikor a fejlesztők elhagyják a projektet, és elviszik a befektetők pénzét.

Úgy tűnik, hogy a farm fejlesztői több millió dollárnyi befektetői pénzzel szöktek meg. hoakegani, az egyik Solana fejlesztő volt az első, aki a Twitteren jelentette az esetet. hoakegani on-chain elemzése szerint körülbelül 8 millió dollár értékű kriptoeszközöket vitt el a fejlesztő csapat a Luna Yield poolokból.

Erről a Solana címről, amely az eredeti szerződést is telepítette, több tranzakciót is indítottak, aminek során 8 millió dollárnyi WBTC, WETH, LUNY és USDT tokeneket utaltak ki a protokollból.

A hozamfarmot a SolPad (Solana alapú launchpad) “inkubálta” 2021. augusztus 16-án.

 

A Solpad a Twitteren is megerősítette az átverést, és azt mondta, hogy “elnézést kér minden kellemetlenségért”.  A SolPad megjegyezte, hogy nem tudta lenyomozni a Luna Yield csapatának személyazonosságát és IP-címét.

A Luna Yield névtelen csapata azóta törölte weboldalát, valamint a közösségi média elérhetőségeit.

Az incidensre válaszul a SolPad kártalanítási tervet jelentett be az alapítvány vészhelyzeti alapjának felhasználásával. A kártalanítás azonban csak az IDO befektetők számára lesz elérhető. A SolPad telegramján közzétett bejegyzésében a csapat azt írta:

“Bár nem tudjuk visszaszerezni a Luna Yield által ellopott, elveszett pénzeszközöket, a SolPad-en lévő IDO vásárlókat kártalanítjuk”.

Az elmúlt évben sajnos megszaporodtak a blokklánc alapú hozamfarmokban elkövetett exit scam-ek száma. Ilyen esetekben a csalók hozamfarmokat hoznak létre olyan olcsó tranzakciós díjakkal rendelkező láncokon, mint a Polygon vagy a Binance Smart Chain. Magas hozamokkal magukhoz csalogatják a kezdő befektetőket, hogy pénzt helyezzenek el náluk. A Luna Yield esetében akár 400%-os APY-t is kínáltak a SOL-USDC párra, ami elég volt ahhoz, hogy milliókat vonzzon be a DeFi befektetőktől.

Az ultra olcsó és nagymértékben skálázható tranzakciók miatt, a Solana hálózat a csalók számára is egyre népszerűbb. A Luna Yield esetében a farm felkerült a Solana weboldalára is, a listázó oldalt azonban a rug pull után törölték. Válaszul a közösség számos tagja nagyobb óvatosságra és átláthatóságra szólított fel a Solana ökoszisztéma fejlesztőit a jövőbeli átverések elkerülése érdekében.

További hírek és elemzések a Discord szerverünkön és a Youtube csatornánkon érhetőek el!

/cryptobriefing, azcoin news/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img