A jegybank elnöke és a nagyvállalatok beszámolói formálhatják a következő napok hangulatát

spot_img

Szerdán több hagyományos pénzpiaci eseményre is érdemes lesz odafigyelniük a kriptopénz befektetőknek. Az egyik ezek közül az amerikai jegybank elnökének sajtótájékoztatója lesz, akinek a megszólalásai november óta egyre mélyebre és mélyebre lökik a kriptovaluták árfolyamait. Egy másik viszont egy meglepetés bejelentés lehet, amire egyelőre ugyan kicsi az esély, ám ha mégis megtörténne, talán némi életet lehelhetne a megtört kriptopiacba.

Az amerikai jegybank tervezett szigorító intézkedéseiről már több alkalommal is beszámoltunk. Ezekkel kapcsolatban közölhet újabb részleteket szerdán, magyar idő szerint 20:30-kor annak vezetője, akinek korábbi nyilatkozatai alapján márciustól számíthatunk az infláció visszafogását célzó, de ezzel a tőzsdei növekedést is erősen korlátozó intézkedések bevezetésére. Mivel a dollár révén ezek az egész világra kihathatnak, ennek a makrogazdasági változásnak a beárazása történhet éppen a piacokon, aminek hatására a bitcoin az év eleje óta 25%-ot, míg a hagyományos piacokat lekövető SP500 index 9%-ot vesztett az értékéből.

Ami az előttünk álló hetet még ingadozóbbá teheti, hogy a legnagyobb amerikai vállalatok éppen ezekben a napokban teszik közzé legfrissebb pénzügyi jelentéseiket. A Netflix a múlt héten ugyan kedvező negyedéves adatokról, de a növekedésének várható lassulásáról adott hírt, amit egy brutális, 20%-os eladással honorált a piac. A pánik szélesebb körben is éreztette hatását, ennek tekintetében pedig vannak, akik tartanak attól, hogy mi lesz, ha a héten publikáló olyan óriások, mint például a Microsoft (kedd), vagy Apple (csütörtök) szintén visszafogottabb növekedést prognosztizálnak a következő időszakra.

Amire azonban kifejezetten érdemes lehet majd odafigyelni, az az Intel szintén szerdára tervezett értékelője. A vállalatról a múlt héten derült ki, hogy néhány hónapon belül ASIC bányagépek gyártásával léphet majd be kriptopiacra. Ennek fényében nem ördögtől való azt feltételezni, hogy más bányász eszközöket gyártó cégekhez hasonlóan, talán már az Intel is foglalkozik (vagy foglalkozni fog) a bányászattal, így akár rendelkezhetnek némi bitcoin készlettel is, amit a törvények értelmében fel kellene tüntetniük a pénzügyi jelentésükben. Ha ez bekövetkezne, a Tesla után az Intel lehetne a következő olyan világszinten is ismert vállalat, ami hivatalosan is bitcoin kitettséggel rendelkezik.

Hangsúlyozzuk, hogy egy ilyen bejelentésre jelenleg még semmilyen konkrét bizonyíték sem utal, pusztán egy feltételezésről van szó. A negyedéves jelentéseket általában az amerikai piacok zárása után, magyar idő szerint 22:00-kor teszik közzé

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

Az Intel csatlakozni fog a bitcoin bányász iparághoz?

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img