Tagja lett az Orosz Bankok Szövetségének a Binance

spot_img

Bő egy éve írtunk arról, hogy ismét elérhető a világ egyik legnépszerűbb kriptotőzsdéje, a Binance a világ egyik legnagyobb országában, Oroszországban. Ezalatt az egy év alatt sokat változott a világ a kriptovaluták elfogadottsága terén, így Oroszországban is.

Elég csak arra gondolni, ami az elmúlt hetekben történt az országban. Az orosz kormány továbbra is a bitcoinra és a kriptopénzekre vonatkozó átfogó jogszabály megalkotása mellett foglal állást, sőt az orosz kormányzat legalizálni akarja a bitcoin bányászatot. A csütörtöki napon újabb nem várt fordulattal lepte meg a nagyvilágot a Binance és a Nagy Medve.

Az orosz kormány legalizálni akarja a bitcoin bányászatot

A Binance csütörtökön jelentette be, hogy belép az Oroszországi Bankok Szövetségébe, amelynek célja, hogy megkönnyítse a párbeszédet a helyi hatóságokkal, a törvényhozókkal és a kriptopénz iparág szakértőivel.

Az 1990-ben alapított szövetséghez több mint 300 oroszországi bank és pénzintézet tartozik, amely az ország banki infrastruktúrájának közel 90%-át fedi le.

A szövetségi tanácsa jóváhagyta a Binance felvételét a tagságba, amivel egyben el is indította a digitális pénzügyi eszközökkel és digitális valutákkal foglalkozó szakértői központot.

A szakértői központ feladata, hogy szakmai áttekintéseket készítsen a digitális eszközök oroszországi forgalmáról, és szakértői adatokkal lássa el a szövetséget és annak képviselőit a témában, valamint beszámoljon a kriptoeszközök kezelésének nemzetközi tapasztalatairól.

Olga Goncharova, a Binance oroszországi és Független Államok Közösségének (FÁK) igazgatója vette át a szövetség szakértői központ vezetését, amelyet a szövetség elnökségi tanácsa hagyott jóvá.

Goncharova januárban csatlakozott a kriptotőzsdéhez, hogy előmozdítsa a megfelelőségi intézkedéseket Oroszországban és a Független Államok Közösségében. Mielőtt a Binance-hez igazolt volna, az Orosz Központi Banknál dolgozott osztályvezetőként.

Gleb Kostarev, a Binance kelet-európai részlegének igazgatója bizakodását fejezte ki, hogy a Binance kriptopiaci szakértelme pozitív fogadtatásra talált az orosz bankok közösségében.

“A globális átalakulás küszöbén állunk, a kriptopénzek szabályozása terén. A Binance, mint a világ legnagyobb kriptopénz ökoszisztémája, komoly tapasztalatokkal rendelkezik a szabályozó hatóságokkal való együttműködésben” – jegyezte meg Kostarev.

A Binance arról is ismert, hogy szorosan együttműködik egyes orosz szervezetekkel, amelyeket az állam támogat, valamint a helyi blokklánc párti társaságokkal.

2021-ben például a Binance biztosította NFT platformját az orosz Állami Ermitázs Múzeumnak, hogy NFT aukcióján segítsen a múzeum tokenizált gyűjteményének árverésén. A Binance vezetői 2020-ban egy orosz kriptolobbicsoport tagjaként szintén a kriptoipar elfogadása mellett kampányoltak.

Bitcoin vagy nagyobb altok vásárlásához a Binance szolgáltatásait ajánljuk. A közepes vagy kisebb kapitalizációjú coinok beruházásához az általunk is használt KuCoin felületét próbáld ki. További híreket, kereskedési elemzéseket, tippeket a Discord szerverünkön és a YouTube csatornánkon találtok.

/cointelegraph, digit news, binance/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img