Részvény és ETF platformmal bővít a Kraken

spot_img

2024-ben részvény és ETF kereskedésre / befektetésre alkalmas platformot indíthat a Kraken. A Bloomberg belső forrásokra hivatkozva adott hírt a Kraken Securities (Kraken Értékpapírok) felület érkezéséről.

A hírt a tőzsde szóvivője nem kívánta megerősíteni, de mint elmondta, a váltó igyekszik a lehető legteljesebb kereskedési élményt biztosítani a felhasználóknak. Azt, hogy a Kraken az értékpapírok felé nyitna, egy ideje már sejteni lehetett. A tőzsde Nagy Britanniában nemrégiben megszerezte a brókeri tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyeket, az Egyesült Államokban benyújtott kérelme pedig jelenleg is elbírálás alatt áll.

A hagyományos piacok támogatása nem csak a tőzsde természetes fejlődése, hanem egyfajta diverzifikációs eszköz is lehet, amivel csökkenthetők a kripto piaci tevékenységek által jelentett kockázatok.

A 12 éve működő Kraken egyike a legrégebb óta üzemelő és jogkövető, de eközben semmilyen nagyobb botrányba, vagy biztonsági problémába (pl.: hackelésbe) nem keveredő váltóknak. Ennek ellenére az amerikai tőzsdefelügyelet az év elején mégis 30 millió dollárra büntette meg az oldalt, amiért az Ethereum staking szolgáltatást biztosított a felhasználóinak, amit ezek után kénytelenek is voltak teljesen megszüntetni. A tőzsde ennek ellenére azért kripto vonalon is igyekszik tovább terjeszkedni. Nemrégiben Spanyolországban szereztek kripto szolgáltatások biztosításához szükséges engedélyeket.

A részvénykereskedés egyelőre egy olyan terület, amivel ugyan már több kripto tőzsde, többek között a Binance is próbálkozott, de szabályozási okok miatt végül feladni kényszerült. A terület már csak azért is lehet érdekes a kriptósok számára, mert 2023 legjobb kriptós befektetéseit sok esetben nem a különböző coinok, vagy NFT-k, hanem a hagyományos tőzsdéken elérhető részvények között lehetett megtalálni. A Coinbase, illetve nagyobb bányászcégek papírjai rendre túlteljesítették a BTC növekedését.

2023 augusztusában készített elemzésünk

CFD formában ugyanakkor több oldal is lehetőséget biztosít a tőzsdei és forex eszközök kereskedésére,. Ezek egyike a PrimeXBT, ami szombat éjfélig egyedi ajánlattal várja a Kripto Akadémia olvasóit.

Csak a Kripto Akadémia olvasóinak: a PrimeXBT 200 dollárig megduplázza az első befizetés értékét

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img