Ma kezdődik az FTX igazgatójának bírósági tárgyalása

spot_img

Ma, vagyis október 3-án veszi kezdetét Sam Bankman Fried bírósági tárgyalása. Az egy éve még a második legnagyobb kripto tőzsdének számító FTX 2022 novemberében ment csődbe, miután egy Coindesken közzétett, belső forrásokból származó dokumentációból kiderült, hogy a tőzsde kereskedő cége (Alameda Research) valójában alulfinanszírozott és nem rendelkezik a nyitott pozíciói ellenértékének számító 5 milliárd dollárral.

Az ezt követő napokban először a nagybefektetők egy része, majd a hétköznapi felhasználók közül is egyre többen döntöttek úgy, hogy kiutalják pénzüket az oldalról. A csődhöz vezető végső lökést az adta meg, amikor a legnagyobb tőzsde,a Binance vezetője is közölte, hogy minden FTX-es kitettségüket felszámolják. Az ezután már tömegessé váló kiutalások miatt a tőzsde néhány napon belül teljesen fizetésképtelenné vált és csődöt jelentett.

https://twitter.com/cz_binance/status/1589283421704290306

Bankman eután lemondott az igazgatói pozíciójáról, de még egy jó hónapon át szabadlábon maradhatott,. Végül december 12-én tartóztatták le a tőzsde központjánál illetékes bahamai hatóságok, akik néhány nappal később átadták őt az amerikai kollégáknak. Az  FTX vezért ezután hazaszállították, ahol az USA történelmének legmagasabb, 250 millió dollárban meghatározott óvadékáért cserébe engedték feltételes szabadlábra, hogy szülei otthonában készülhessen fel a ma kezdődő tárgyalásra.

Sam a háziőrizet során több bírói figyelmeztetést is kapott, amiért bizonyíthatóan megszegte annak szabályait, például internetet használt és megpróbált hatást gyakorolni az ügy kulcsfontosságú szereplőire. A bíróság végül emiatt augusztusban megvonta tőle a házi őrizet lehetőségét és egy New York-i fegyházba szállíttatta, ahol az elmúlt hetekben is tartózkodott.

Az FTX csődje az USA történelmének egyik legnagyobb, egyes elemzők szerint ”A” legnagyobb pénzügyi bűncselekménye, ami még a legoptimistább becslések szerint is 7 milliárd dolláros, más források szerint 10 milliárd dolláros nagyságrendű kárt okozott.

Sam és a menedzsment több tagja személyes kifizetőhelynek használta a váltóra befizetett felhasználói pénzeket, amiből ingatlanokat és luxuscikkeket vásároltak, illetve több tucat politikus és szervezetet, köztük az USA elnökét is támogatták.

A hatályos amerikai törvények szerint a tőzsde számos pénzpiaci szabályt is megszegett, amiért összességében akár 100 évet is kaphat az egykori igazgató.

Az ügyben valószínűleg a tőzsde több, korábban vezető beosztásban dolgozó menedzsere is tanúskodni fog Sam ellen, aki minden eddigi meghallgatásán és interjújában ártatlannak vallotta magát. Az első kritikák szerint ugyanezt az ártatlanságot helyezte előtérbe Michael Lewis most megjelent könyve is, amiből hamarosan film is készül. Az író korábbi műveiből már több jó mozi is született (pl.: A pénzcsináló, A nagy dobás), de a “Going Infinite: The Rise and Fall of a New Tycoon” című könyvet egyelőre sok kritika éri, melyek alapján bizonytalan, hogy az képes lesz-e megközelíteni az elődök sikereit. Lewis hosszú időt töltött el Bankman mellett, aki úgy tűnik, nagy hatást gyakorolt rá.

A perrel kapcsolatos fontosabb, érdekesebb részletekről később mi is beszámolunk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img