SBF bandája: börtönfotó készült az FTX igazgatójáról

spot_img

Tiffany Fong egy szabadúszó újságíró, aki az FTX összeomlása után elsőként készített interjút az akkor még szabadlábon lévő Sam Bankman Frieddel, a tőzsde igazgatójával. Fong később a tágyalásról is tudósított és azóta is beszámol az esettel kapcsolatos történésekről.

Az újságírónő hajnalban egy exkluzív képet tett közzé SBF-ről, ami 2023. december 17-én készült egy New York-i büntetésvégrehajtási intézetben. A fotón egy banda látható, amihez a volt igazgató is csatlakozhatott.

A felvételen jól látható, hogy SBF kissé kilóg a sorból. A képet a mellette látható “G Lock”- nak köszönhetjük, akivel Fong a napokban készített interjút.

A teljes beszélgetés csak a következő napokban fog megjelenni, de amit már tudni lehet, hogy Sam eléggé lefogyott és nem szeret túl gyakran zuhanyozni. Volt börtöntársa szerint ennek nem a “szappan leejtésétől” való félelem lehet az oka, szerinte az “ilyen dolgok” a 90-es évek óta már nem annyira jellemzőek a börtönökre.

SBF-ről régóta ez az egyetlen fotó, a tárgyalásán ugyanis nem lehetett fényképezni, csak a bírósági grafikus munkái jelenhettek meg a sajtóban.

A fotózás a börtönben is tiltott dolognak számít, évente mindössze két alkalommal, karácsonykor és apák napján engedélyezett egy-egy felvétel készítése a rokonok számára. A fenti kép szintén egy ilyen ünnepi fotózáson készült.

SBF jelenleg az ítélethirdetésre vár. Az FTX-ért rászabott büntetést 2024. március 11-én fogják kihirdetni.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

Kripto helyett makréla, konzervekkel fizet a börtönben az FTX igazgatója

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img