Svájci Bitcoin aktivisták népszavazást kezdeményeznek egy alkotmánymódosításról, miszerint a Svájci Nemzeti Bank (SNB) az arany mellé a Bitcoint is felvegye tartalékai közé. A módosítási kérelem azt a záradékot érinti, amely kötelezi az SNB-t, hogy „jövedelmeiből elegendő valuta tartalékot képezzen; ezeknek a tartalékoknak egy részét aranyban és – ha a módosítást elfogadják – Bitcoinban kell tartani”.
Az akciót a 2B4CH non-profit agytröszt vezeti, amelynek alapítója és elnöke, Yves Bennaïm úgy nyilatkozott, hogy a lépés megerősítené Svájc szuverenitását és semlegességét a jelenlegi bizonytalan globális környezetben. Hozzátette, az is a cél, hogy vitát kezdeményezzenek Svájc jövőbeni pénzügyi irányáról.
A népszavazás sikeres kiírásához a következő 18 hónapban több mint 100 000 svájci állampolgár aláírását kell megszerezniük. A 2B4CH 2021-ben is megpróbálkozott egy hasonló kezdeményezéssel, azonban akkor nem sikerült elérniük az ehhez szükséges minimális számot, ami pedig a kb 8.77 millió fős lakosság mindössze 1.15%-a.
Luzius Meisser, a Bitcoin Suisse vagyonkezelési részlegének elnöke is támogatja a kezdeményezést, a Svájci Nemzeti Bank április 26-i éves közgyűlésén is fel fog szólalni az ügyben – 3 perce lesz előterjesztenie érveit.
Meisser 2022 márciusában már megpróbálta meggyőzni a jegybankot, hogy havonta 1 milliárd svájci frank értékű Bitcoint vásároljon a német államkötvények helyett. Az SNB elnöke, Thomas Jordan szerint azonban akkor a Bitcoin nem felelt meg a követelményeknek, hogy tartalékvalutaként vegyék fel.
Svájc most 30 milliárd svájci frankkal (32,9 milliárd dollárral) lenne gazdagabb, ha a jegybank elfogadta volna a javaslatot 2022-ben. Meisser szerint, ha most sem fogadják el, fennáll az esélye annak, hogy más központi bankok viszont elkezdik halmozni a Bitcoint, és arra kényszerítik Svájcot, hogy a mindenki másnál lényegesen magasabb árakon legyen kénytelen majd vásárolni.
Az USA-ban és Hong-Kongban nemrég elfogadott spot ETF-ek, valamint a Bitcoin árucikként való elismerése értékpapír helyett remélhetőleg pozitív hatással lesznek a Svájci Nemzeti Bankra – lévén hogy ezek szemmel láthatóan növelték a bizalmat és a szabályozottságot az eszköz körül.
Érdemes belegondolni, mi történne, ha a Svájciak úgy döntenek, hogy integrálják a BTC-t a pénzrendszerben. Ez minden bizonnyal nagyon hamar mainstream adaptációhoz vezetne, és más országok nemzeti bankjai, vagy egyéb entitások is hamarosan követnék a példát.
Ha mindehhez figyelembe vesszük, a jelen piaci körülményeket, könnyen elképzelhető, hogy egy úgynevezett supply shock ütné fel a fejét, amikor a vásárlók egymásra licitálva versenyeznek a piacon cirkuláló (erősen limitált) Bitcoin mennyiségért, ami parabolikus áremelkedéshez vezetne.
[banner id=”77461″ caption_position=”bottom” theme=”default_style” height=”auto” width=”auto” show_caption=”1″ show_cta_button=”1″ use_image_tag=”1″]
További híreket, kereskedési elemzéseket, tippeket a Discord szerverünkön, a TikTok és a YouTube csatornánkon találtok.
/Bitcoinist, Cointelegraph, NZZ/