A kriptovaluták decentralizált világában elvileg mindenki egyenlő feltételek mellett fér hozzá a piachoz, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy aki közelebb van az infrastruktúrához, az gyorsabb, és ez a különbség már mérhető piaci előnnyé vált.
A Glassnode kutatása szerint a legnagyobb decentralizált határidős tőzsde, a már Binance-et is szorongató Hyperliquid infrastruktúrájához közelebb lévő kereskedők akár 200 milliszekundumos előnyre tehetnek szert a vetélytársaikkal szemben. Ez első ránézésre elhanyagolható időnek tűnik, a gyakorlatban azonban komoly pénzügyi jelentősége van.
A kattintás útja
Amikor egy kereskedő megbízást ad le, az nem azonnal teljesül. Az utasítás eljut a tőzsdéhez, ott feldolgozzák, majd visszajelzés érkezik. Ennek az egész folyamatnak a nevét úgyhívják roundtrip latency, magyarul körkésleltetés.
Egy Tokióból kereskedő trader számára egy ilyen kör átlagosan 884 milliszekundum, míg például az amerikai keleti partról már 1079 milliszekundum. A különbség tehát kb. 200 milliszekundum, ami minden egyes kereskedési ügyletnél újra és újra megjelenik.
A különbség oka, hogy a Hyperliquid működését felügyelő 24 validátor mind egyetlen régióban, az Amazon Web Services tokiói adatközpontjának körzetében koncentrálódik. Bár a Hyperliquid elméletileg decentralizáltként működik, a fizikai infrastruktúra elhelyezkedése nagyon is centralizált.
Tokió mint kriptós központ
A Hyperliquid megoldása nem egyedi. A Binance, a KuCoin és a BitMEX szintén jelentős infrastruktúrális kapacitást vont össze a régióban, így Tokió a globális kriptokereskedelem egyik fontos központjává vált.
Amögött, hogy ez miért alakult így, több tényező is áll, például a tőzsdék számára fontos ázsiai likviditás közelsége, a biztos technológiai háttér, valamint a Japan által kialakított, intézményi szereplők számára stabil szabályozási környezet.
A sebesség jelentőségét jól mutatja a BitMEX példája. A tőzsde igazgatója, Stephan Lutz elárulta, hogy korábban Írországból szolgálták ki a felhasználóikat, de később Tokióba helyezték át a szervereik egy részét.
Az eredmény: a főbb bitcoin és ethereum párokon mintegy 180%-kal nőtt a likviditás, míg egyes altcoinok esetében 400%-os bővülést is mértek. A javulás nem új piaci szereplők és kereskedők bevonásából fakadt, hanem egyszerűen csak abból, hogy a rendszer gyorsabb lett és a nagyfrekvenciás kereskedők azonos időegység alatt több ügyletet tudtak a váltón végrehajtani.
A decentralizált pénzügyek egyik alapelve, az egyenlő hozzáférés biztosítása a valóságban, a valóságban tehát nem feltétlen teljesül. A gyakorlat azt mutatja, hogy a technológiai és földrajzi különbségek továbbra is számítanak.
A hagyományos pénzügyi piacok ezt a problémát már régóta kezelik. A New York-i tőzsde például mesterségesen kiegyenlíti a kábelek hosszát, hogy minden hozzá kapcsolódó szereplő azonos késleltetéssel érje el a rendszert. Európában a Deutsche Börse is hasonló elvet alkalmaz. A kriptopiacon viszont egyelőre nincsenek ilyen megoldások, így egyre élénkül a sebességért folytatott verseny.
Az úgynevezett magasfrekvenciás (HFT) kereskedők naponta több ezertől akár több millió ügyletig terjedő ügyletet is végrehajthatnak. Ezeken jellemzően nagyon kis profitot érnek el ügyletenként, de a nagy darabszám ezeket is rendkívül nyereségessé teheti. Míg tehát egy hétköznapi felhasználó talán csak legyint a 200 miliszekundumos előny hallatán, a különbség számukra már nem csak elméleti. Aki gyorsabb, az hamarabb, jobb árfolyamon és több ügyletet hajthat végre, és nagyobb profitot érhet el mint a vetélytársai.