A Fed 50 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be tegnap este, amely tükrözheti a 2001-es és 2007-es lépéseket is, akkor súlyos recesszióhoz vezettek ezek a döntések. Az infláció ugyan 5% alatt mérséklődött, de a munkanélküliség emelkedik az USA-ban, augusztusban 4,3%-ot mértek, ami három éve a legmagasabb érték. A GDP növekedése 2024 második negyedévében stabil, 3,0% volt, de a harmadik negyedévben várhatóan drasztikusan lassulni fog, az előrejelzések mindössze 0,6%-os növekedést jeleznek.
A Federal Reserve tegnapi döntése, miszerint 50 bázisponttal csökkenti a kamatlábakat, felvetett egy kérdést, hogy vajon ez újabb recesszióhoz vezethet-e az Egyesült Államokban. Az elmúlt két alkalommal, amikor több mint 50 bázisponttal csökkentették a kamatlábakat, a gazdaság néhány hónappal később recesszióba fordult.
A történelem ismétli majd önmagát?
A kétezres években az első alkalom, amikor kamatcsökkentést hajtottak végre 2001. január 3-án volt. A következő 448 napban az S&P 500 közel 39%-ot esett, a munkanélküliség pedig 2,1%-kal ugrott meg. Az ezt követő recesszió a dot-com lufi kipukkadásához is kapcsolódott, amit a szeptember 11-i támadások tovább súlyosbították.
Aztán 2007. szeptember 18-án újra csökkentettek, újabb 50 bázispontos csökkentést jelentettek be, majd az S&P 500 54%-ot esett a következő 372 napban, a munkanélküliségi ráta 5,3%-ra emelkedett. A recesszió 2009 közepéig tartott, amit tovább súlyosbított az ingatlanpiac összeomlása és a globális pénzügyi válság. (Ne feledjük, ebben az időszakban született meg a Bitcoin hálózat.)
Elemzők szerint egyelőre pánikra semmi ok, a mostani jelek kissé vegyes képet mutatnak. Az infláció enyhült, augusztusban 5% alá esett. A Fed célja a 2% elérése és a bizottság úgy véli, hogy jó úton haladnak a legutóbbi kiigazításokkal. Hiába szépítjük, a munkaerőpiac, azonban bajban van. A munkanélküliség augusztusban 4,3%-ra emelkedett a júniusi 4,1%-ról, ami három éve a legmagasabb érték. Ennek ellenére a munkanélküliség még mindig viszonylag alacsony a múltbeli recessziókhoz képest.
A GDP növekedése a második negyedévben éves szinten 3,0%-ot ért el, ami meredek növekedés az első negyedévi szerény 1,4%-os növekedéshez képest. A közgazdászok azonban azt jósolják, hogy a harmadik negyedévben 0,6% körüli szintre lassulhat, mivel a magas árak és a magas kamatlábak visszafogják a fogyasztói kiadásokat.
A Fed célja a soft landing elérése nehezebb lehet, mint ahogy azt gondolták. A jelenlegi gazdasági mutatóknak a 2001-es és 2007-es mutatókkal való összehasonlítása növelheti a recessziós jövőkép kialakulását.
2024 szeptemberében a szövetségi alapok kamatlába 4,75% és 5,00% között mozog. A 2001-es recesszió előtt 6,5% körül alakultak, 2007 előtt körülbelül 5,25% volt. A munkanélküliség jelenleg 4,3%, 2001 előtt 4,0%, 2007 előtt pedig 4,6% volt.
Korábbi évek mutatóinak az összehasonlítása
E párhuzamok ellenére néhány tényező a Fed szerint arra utal, hogy a recesszió még korántsem biztos. A Fed azzal érvel, hogy a kockázatok jelenleg kiegyensúlyozottak. A munkaerőpiacot és az inflációt stabilnak látják, ellentétben a múlttal, amikor a súlyos egyensúlyhiányok gazdasági összeomláshoz vezettek. Ha a történelmi adatokat és tényeket nézzük, akkor az ilyen mértékű kamatcsökkentések mindig recesszióhoz vezettek. Ha a Fednek sikerül elkerülnie, akkor ez lenne az első ilyen alkalom.
A piacok jelenleg pozitívan reagáltak
A tőzsde gyakran a gazdaság egészségének vezető mutatója. A 2001-es kamatcsökkentés után az S&P 500 közel 40%-ot esett, a Nasdaq értékének mintegy 80%-át veszítette el. A piaci pánikot tovább súlyosbították az olyan vállalati botrányok és események, mint az Enron és a szeptember 11-i támadások. Évekbe telt, mire a piac helyreállt.
A 2007-2009-es recesszió során az S&P 500 körülbelül 57%-ot esett. A pénzügyi válság hatalmas eladásokhoz vezetett, és a nagyobb intézményeknek kormányzati mentőcsomagokra volt szükségük a talpra álláshoz. A befektetői bizalom megrendült, a fellendülés lassú és fájdalmas volt, ennek eredményeként számos vállalat több mint egy évtizede nem nyerte vissza a válság előtti helyzetét.
A tegnapi bejelentésre a hagyományos és a kripto piac is szerényen reagált, nem úgy, ahogy a befektetők azt remélték. Az ETH jelenleg még a 2500 dolláros szinttel küszködik, a bitcoin, pedig csak éppen át tudta törni a 62000 dolláros szintet. A relatív pozitív hangulat ellenére az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből viszont 52,7 millió dollár nettó kiáramlást regisztráltak, megtörve a négynapos beáramlási sorozatot. (Ez nem egészen az a nagy bullish katalizátor, amit sokan vártak.)
Mi történhet? A következő 3-6 hónapban, ha a munkanélküliség tovább emelkedik és a fogyasztói kiadások visszaesnek, a recesszió ismét beköszönhet. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a gazdaság fokozatos lassulása 6–12 hónapon belül recesszióhoz vezethet.
Másrészt, ha a mutatók stabilizálódnak a fogyasztói kiadások és az infláció ellenőrzés alatt tartásával, az amerikai gazdaság és talán a világ is elkerülheti a visszaesést. És akkor még nem is említettük a kínai gazdaság helyzetét, ami szintén több éves válságban van. (Erről a témáról Discord szerverünk #forex-részvény szobájában pár napja beszéltünk.)
[banner id=”77461″ caption_position=”bottom” theme=”default_style” height=”auto” width=”auto” show_caption=”1″ show_cta_button=”1″ use_image_tag=”1″]
További piaci híreket, kereskedési meglátásokat a Discord szerverünkön, a TikTok és a YouTube csatornánkon találtok.
Figyelem! A cikkben található tartalmat ne tekintsd befektetési tanácsadásnak. Mielőtt befektetnél alaposan járd körbe a témát, és csak annyit kockáztass, amennyinek az elvesztése nem okoz anyagi, illetve lelki terhet.
/fed, the block, cointelegraph, cryptopolitan/