Telegram ICO: forintban 430 milliárd

spot_img

Mondhatjuk, hogy sikeres volt a Telegram csevegőkliens fejlesztői által indított ICO (Initial Coin Offering). Egészen pontosan 1,7 milliárd dollárt gyűjtöttek össze két fordulóban. Az első forduló februárban volt, és egy tokent – az úgynevezett Gram-ot – 38 centért tehettek zsebre a befektetők, a második fordulóban pedig 1,33 dollárért.

Magánbefeketők vásárolhatják meg az összes Telegram tokent

Csak érdekességképp: Ez magyar pénzbe átszámolva circa 430 milliárd forintot jelent. Ez az összeg annyi, mint amit a magyar állam 2018-ban egész évre mezőgazdasági célokra az ország számára előirányozott. Szóval súlyos összeg. Sajnos kishalaknak nem osztottak lapot, a beugró egymillió dollár volt. Ellenben a fejlesztők kilátásba helyezték, hogy a hatalmas igény miatt esetleg egy harmadik fordulót is rendezni fognak a közeljövőben. Ennek szabályai még nem publikusak, de feltételezhetően ezt már a kisbefektetőknek szánják.

De mi a célja?

A Telegramot Pavel Durov alapította, részben bosszúból, miután az orosz állam lényegében rákényszerítette a Vkontakte orosz közösségi oldal eladását.

A Telegram éppen olyan felületnek készült, ami semmilyen állam felé sem lekötelezett, és nem hajlandó cenzúrázni a tartalmait. Pontosan ezért vált alapértelmezett szoftverré a kriptós körökben is. A most bevont – elképzelhetetlen méretű – tőkét pedig nem kisebb célra kívánják felhasználni, mint hogy egy ehhez hasonlatos kriptopénzt is bevezessenek, amit a Telegram felületén lehet egymás számára küldeni. De emellett a terveik között szerepel egy decentralizált adattárolási rendszer elindítása is, amely a felhőszolgáltatásokat válthatja fel, illetve egy, az Ethereuménál modernebb okosszerződés-rendszer is.

A fentebbi célok pedig nem is tűnnek most már elérhetetlennek. A Telegram messze nagyobb felhasználóbázissal rendelkezik, mint bármelyik kriptovaluta – talán csak a Bitcoin kivétel, – és ha ezeket az embereket mind behúzza a kriptopénzek világába, azzal nagy szolgálatot fog tenni a decentralizált pénzvilágnak.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img