Quantstamp(QSP) bemutató

Sokan vélik úgy, hogy az okos szerződések elterjedése egész iparágakat forradalmasíthat. Ezek a programok automatikusan végrehajtódnak, ha két vagy több fél megegyezik valamiben, és valamennyien digitálisan aláírják a megállapodásukat deklaráló programot. Az okos szerződések előnye, hogy nem lehet őket utólag manipulálni. Az előzetesen rögzített feltételek teljesülése esetén az abban foglalt egyezséget automatikusan végrehajtja a rendszer.

Az előnyök mellett azonban egy másik fontos kérdésről sem szabad megfeledkeznünk: a biztonságról. 2016 június 18-án, egy okos szerződés biztonsági rését kihasználva 3.1 millió Ethert loptak el egy befektetők által igazgatott pénzügyi alapból (DAO hack) és sajnos azóta is rendszeresen hallhatunk olykor sikeres, máskor meghiúsított kisérletekről.

A Quantstamp ellenörző protokolt kifejezetten az okos szerződések vizsgálatára fejlesztették ki. A csapat első körben az Ethereum platformra írt szerződések biztosítására fókuszált, de némi módosítással a NEO, EOS, QTUM és ADA felületein is használható lesz az alkalmazás. A Quantstamp legnagyobb előnye, hogy versenytársaival ellentétben nem csak manuális ellenőrzést tud biztosítani ügyfeleinek, hanem képes teljesen automatizálni a folyamatot. A Coinmarketcapen jelenleg ~500 ERC20 token található, így a potencionális ügyfelek számával biztosan nem lesz lehet probléma.

Egy automatizált ellenőrzés 25 QSP tokenbe kerül és a Quantstamp honlapján jelenleg már 200-nál is több lezárt vizsgálatról készült jelentést tettek közzé. A nagyobb biztonságot biztosító manuális ellenőrzéshez 200 000 QSP tokent kell letétbe helyeznie a kérvényező cégnek, de maga a folyamat akár 500 000 dollárba is kerülhet. Ezt szintén QSP tokenekben kell megfizetni, ami biztosítja a folyamatos keresletet a tokenek iránt. Jelenleg már több mint 50 manuális ellenőrzésre beadott felkérés érkezett a céghez.

Richard Ma, a cég tulajdonosa a csapat Telegram csatornáján nemrégiben azt is bejelentette, hogy a manuális vizsgálatokból származó QSP bevételek 100%-át félreteszik és azokat a “belátható jövőben” nem fogják forgalomba hozni, ezzel szintén növelve a forgalomban lévő coinok értékét.

A QSP tokenek árának növekedése mellett, a hosszú távon befektetők egy rendkívül egyedi jutalmazási rendszerben is részesülnek. A cég nem a saját tokenjében fizet jutalékot, hanem a vizsgálatot kért cégek saját kriptopénzeiből kér egy bizonyos mennyiséget, melyet aztán airdrop formájában szétosztanak a QSP tulajdonosok között.

A Quantstamp egyik legnagyobb előnye, hogy már kész termékkel rendelkezik és a szektor egyik fontos problémájára nyújt megoldást. Nemrégiben például a Binance-el együttműködve vizsgálták át a tőzsdén listázott ERC20 tokeneket, egy a közelmúltban felmerült biztonsági hiba (batchOverflow) nyomait kutatva.

A növekvő érdeklődés miatt a csapat is egyre rohamosabban fejlődik. Néhány hónapja mindössze ketten, ma már több mint harmincan dolgoznak a cégnél. A munka során az ügyfelek igényeit is igyekeznek szem előtt tartani. Az ellenőrzést végző felülettel kapcsolatban például korábban sok negatív visszajelzés érkezett, ezért egy Google UI (felhasználói felület) designert kértek meg annak átalakítására.

A blokklánc technológia terjedésével várhatóan az okos szerződések száma is növekedni fog, a 25 QSP-s árral pedig éppen a hétköznapi felhasználók számára teszik elérhetővé automatikus szolgáltatásukat. De ne felejtsük el azt sem, hogy nemrégiben a Coinbase is bejelentette az ERC20-as tokenet szélesebb körű támogatását. Ezzel szintén szélesebb rétegek ismerkedhetnek meg az okos szerződések által kínált lehetőségekkel, valamint talán maga a QSP is felkerülhet majd a CB kínálatába, tekintettel az általuk biztosított egyedi és mégis fontos szolgáltatásra.

Ha kiváncsiak vagytok az okos szerződések várható szerepére hétköznapjainkban, ne hagyjátok ki a közelgő Blockchaineum 2.0 konferenciát, ahol több előadást is meghallgathattok a témában.

Blockchaineum 2.0 – Idén is megrendezésre kerül a legnagyobb közép-európai blokklánc esemény

jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel