5 fontos mainnet indulás május-júniusban (1. rész)

spot_img

Egyes projektek hosszútávú jövőjét nem az árfolyamspekuláció, az alapítók újabb együttműködéseket ígérő social media bejegyzései, de még csak nem is McAfee tweetjei jelentik, hanem a technológia. Képesek véghez vinni mindazt, amit az ICO előtt vagy induláskor a whitepaperben ígértek? Tudják ösztönözni a tartást vagy azt a tevékenységet, amire szerintük szükség van a sikerhez? Tudják szinten tartani, neadjisten növelni is a piac és a korai felhasználóik érdeklődését, elkötelezettségét?

A két részre bontott bejegyzésben 5 olyan projektet mutatunk, amelyek a következő hetekben elhagyják más blokkláncok és a saját teszt környezetük védelmező szárnyait, és saját mainnetükön – éles, saját blokkláncukon – kezdenek működni. Itt jön a jogos és logikus kérdés, hogy vajon mit fog mindez okozni az árfolyamaikban. Nehéz megmondani, hiszen annak függvényében, hogy a felhasználók mit nyerhetnek a felhalmozással, elképzelhető, hogy a piac rég beárazta a mainnet indulását. Ebben az esetben akár komolyabb esés is következhet. 2018-ban már a termék minősége fogja meghatározni az árfolyamokat. Nézzük a mai két versenyzőnket:

Oyster (PRL) – május 29.

Kattints a hivatalos oldalért!

Az Oyster hibrid blokkláncához, az IOTA Tangle technológiáját használják, kiegészítve az Ethereum okosszerződés keretrendszerével, céljuk a meglévő online hirdetési módok helyett egy új modell bevezetése, melyben a tartalomgyártók és fogyasztóik közvetlen kapcsolatban állnak, az irritáló reklámok pedig mehetnek a kukába. Korábban már átfogóan bemutattuk a projektet és értékajánlátát. Akkor ezt írtuk:

“A PRL által nyújtott megoldás egy kódrészlet, melyet bárki beilleszthet saját weboldalába. Ezt követően az oldalt látogató eszközök teljesítményének egy kis részét (maximum 2%-ot), a PRL hálózat működtetésére (bányászatra) használnának. Cserébe az oldalon nem lennének reklámok. Az üzemeltetőket PRL tokenekkel kárpótolnák a kieső reklámbevételek miatt, az Oyster pedig saját hálózatának működését biztosíthatja az internetezők erőforrásait felhasználva.”

Május 29-én érkeznek az okosszerződések, az “elosztott hírnév” rendszerük, decentralizált tárolás és az új weboldal bevételi modell. Az utóbbi két hónap stagnálása után még akár hullámokat is verhet a mainnet indulása:

TRON (TRX) – május 31.

0515 mainnet launch tron
Katt a képre a hivatalos oldalért!

A TRON klasszikusan az a projekt, ahol a füst sokáig óriási volt, de a lángot nem igazán lehetett látni. Ennek egyik oka az általunk is bejegyzésben taglalt vezetői kommunikáció volt:

“Újabb tőzsde veszi fel a Tron-t, hamarosan… vajon melyik az?” – írja Twitteren Justin Sun. Nem, még véletlenül sem állítom, hogy a Tron egy scam (átverés, lehúzás) célú coin lenne! Azt sem állítom, hogy Justin csak és kizárólag ilyen tweetekkel operál, ez egyszerűen nem igaz. Amit figyelnünk kell az a mennyiség és az arányok. Milyen arányban vannak a tisztán tényeket közlő tweetek, posztok és milyen súlyt kapnak a megfoghatatlan, jövőbeni eseményekre utalgató írások.”

Időközben kiderült, hogy a TRON, habár nagyon sokan, nagy szeretettel shitcoinnak, kamu projektnek és kriptónak bélyegeztük, valószínűleg valamire azért mégiscsak viszi. A március végi indulás után a teszthálózat szépen teljesít, május 31-én pedig indul az éles blokklánc 3 hetes tesztidőszaka. A mostani ERC-20 TRX tokenek migrálása június 21-24. között lesz lehetséges tőzsdére küldéssel.

És hogy mit akar elérni a TRON? A fenti tweet szerint először a Top6-ot.

Egy héttel ezelőtti helyzetjelentésük szerint már nem csupán egy decentralizált, de globális tartalomfogyasztási, szórakoztató ökoszisztéma akarnak lenni, amely a Google és társaihoz hasonló harmadik feleket (és cenzúrájukat) zárná ki a folyamatból, hanem ösztönzőkkel és egyszerű átállással átcsábítanák az Ethereum decentralizált alkalmazásait az Odyssey 2.0 névre keresztelt, saját hálózatukra. A fent már idézett vezető állításai szerint többszázszor nagyobb áteresztő kapacitással (tranzakció/másodperccel) és alacsonyabb költségekkel működnek, mint az Ethereum blokklánc. Az első dAppok június első hetében kezdik meg a tesztelést, az örjöngő tömegek pedig a tervek szerint június 25-én vehetik birtokba a hálózatot. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mi lesz ebből.

Árfolyamok tekintetében a TRX abban a szerencsés helyzetben van, legalábbis azok számára, akik nem a januári csúcson vásároltak be, hogy az akkori brutálisan meredek esés miatt most nincsen túl sok leküzdendő ellenállás zóna a felfelé vezető úton. Ha a TRON valóban képes lesz Ethereum projekteket átcsábítani, a nagy szavak tarthatónak, az eredmények pedig látványosnak bizonyulnak, a befektetők vásárlási kedve visszatérhet.

Szépen támaszkodik a korábban ellenállásként funkcionáló 50 napos mozgóátlagon. Katt a nagyobb képért!

 

A második részben 3 közönségkedvenc projekt mainnet indulását vesézzük ki: EOS, Ontology, VeChain

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img