A Goldman mégis kereskedne a kriptókkal

spot_img

Tegnapra virradóra közel 1000 dolláros BTC árfolyamcsökkenésre ébredhettünk. Az esés kiváltója a Business Insider cikke lehetett, mely arról szólt, hogy a Goldman Sachs korábbi terveivel szemben mégsem fogja lehetővé tenni ügyfelei számára a kriptopénz kereskedést.

A bank pénzügyi igazgatója, Martin Chavez tegnap a TechCrunch konferenciáján egy kérdésre válaszolva, a színpadon mondta azt, hogy ez a híresztelés nem igaz, majd bejelentette, hogy egy “nem kézbesíthető bitcoin derivatíva” bevezetését fontolgatják, mely dollár alapú lenne, árfolyamát pedig több tőzsde árfolyamának átlaga határozná meg.

A származtatott ügylet, másnéven derivatíva egy olyan kereskedhető termék, aminek árfolyama egy másik termékből van származtatva. A derivatíva önmagában nem létezhet, szükség van hozzá egy mögöttes termékre.

És most egy érdekes egybeesésre szeretném felhívni a figyelmeteket. Július 30-án ugyancsak a Goldman Sachs elemzői adtak ki egy olyan közleményt, amiben nem látták esélyét annak, hogy a bitcoin ára tovább emelkedjen. A képen sárga nyilakkal jelöltem a mostani “fake news” és az akkori közlemény kiadásának időpontjait.

A következő képen pedig az elmúlt napok BTC short pozícióinak alakulását láthatjátok.

Biztos ez is csak véletlen egybeesés, de valaki éppen a bejelentés előtt fogadott 10 000 BTC-ben (74 millió dollár / több mint 20 milliárd forint) arra, hogy az árfolyamok esni fognak. Három héttel ezelőtt is egy hasonlóan megkérdőjelezhető, piaci manipulációra utaló esemény történt, amikor az amerikai hatóságok az egyik nap még elutasítottak több Bitcoin ETF bevezetésére vonatkozó beadványt, majd másnap visszavonták döntésüket.

Kabaré: visszavonták az ETF-ekről szóló döntést 😀

Ha rajtunk keresztül regisztrálsz partnereinkhez, azzal oldalunkat támogatod. Köszönjük!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img