Pantos fejlemények

Megosztom

Az utóbbi időben több megkeresést is kaptunk Pantos témában az olvasóktól, ezért egy rövid bejegyzésben most összefoglaljuk a projekttel kapcsolatos fejleményeket.

Korábban írtuk: “Egy olyan, blokkláncok közötti tokent (PAN) fejlesztenek, mely láncok közötti értékküldésre használható, tökéletes árfolyamkülönbség-lefölöző eszköz lesz, és mérhető vele az egyes blockchainek egymáshoz viszonyított dominanciája. Partnereik között tudhatják a Lisk, Waves, Komodo, NEM projekteket, a lista pedig várhatóan bővülni fog.

whitepaperben látható, hogy az első időszakban a “cross-chain” váltást egyszerűen a Bitpanda centralizált felületén fogják végezni a PAN tokenek segítségével. Menet közben a bécsi TU Wien műszaki egyetemmel közösen fejlesztik ki először a megvalósíthatósági tanulmányt, aztán a Token Atomic Swap Technologies (TAST) technológiát, mely a valódi, több blokkláncon is futó, mindegyiken azonos árú és így arbitrázsra, valamint az egyes blokkláncok dominanciájának vizsgálatára alkalmas, végleges PAN tokent adja.”

Lezárult a Pantos (Bitpanda) ICO

Nézzük az utóbbi hónapok híreit a hivatalos blogról:

  • Terv szerint haladnak az ütemtervvel
  • Nyár végén elkészült a  második technológiai whitepaper a PAN tervezett technológiájával kapcsolatban. Összesen négy whitepapert terveznek, melyek alapjául a TU Wien műszaki egyetem szakembereinek a témában tett kutatásai szolgálnak. A negyedik whitepaper után következik a Proof of Concept “prototípus”, új PAN elkészítése
  • Amíg a fenti folyamat zajlik, megtörtént a jelenleg még Ethereum szabványú Pantos kereskedhetővé, majd kiküldhetővé tétele a Bitpanda centralizált felületéről. A kiküldés bármilyen ERC20 kompatibilis walletbe lehetséges, azonban a PAN-t egyedi tokenként hozzá kell adnunk a tárcánkhoz, hogy lássuk is a tárolt összeget
  • Szépen növekszik az érdeklődők közössége a social felületeken, melyeket a hivatalos oldal alján találsz meg
  • A technológiai whitepaperekhez szükséges kutatások mellett elkészültek egy pull-based cross-chain token transfer protocol (PXTT) technológia első verziójával, melyet a szakmai közösség szemrevételezésére rendelkezésre bocsátottak.
  • A PAN token hónapok óta kereskedhető a bróker felületén, ez idő alatt a legalacsonyabb árfolyam is az ICO ár háromszorosa körül járt. Ha a BTC sikeresen az idei alj fölött marad, esetleg elindul felfelé, a Pantos sem valószínű, hogy tartósan benéz 0.03 EUR alá. Mivel “több blokkláncon is futó, mindegyiken azonos árú és így arbitrázsra, valamint az egyes blokkláncok dominanciájának vizsgálatára alkalmas” eszköznek szánják a tokent, szinte biztosra vehető, hogy előbb-utóbb (talán inkább utóbb) a legnagyobb tőzsdéken, mint a Binance, is elérhetővé teszik.
Egyedi token hozzáadása a MetaMaskban

Bejelentkezés után a menüben az Add Token gombot megnyomva a következőket kell beállítanunk:

Token Contract Address:0x536381a8628dBcC8C70aC9A30A7258442eAb4c92

Token Name: Pantos Token

Token Symbol: PAN

Decimals: 8

NEXT, majd ADD TOKENS után a tárcánkban láthatóvá válik a PAN egyenleg is. Az folyamatról szóló blogbejegyzésben részletes leírást találsz a MyEtherWalletes tárolásról is.

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel