spot_img

A kínai folyékony gáz ipar is a VeChain platformjára költözhet

spot_img

A kínai ENN Energy Holdings, mely egyike az ország legnagyobb magánkézben lévő energetikai vállalatainak, és az állami kézben lévő Shanghai Gas Group partnerségi megállapodást írt alá a Vechain Thor platformmal, amit egy helyi szakkonferencián jelentettek be.

Az együttműködés során az ENN álalt szerzett üzleti tapasztalatokat felhasználva építenének ki egy olyan új, gázokat szállító és felügyelő rendszert, melyhez a hardver eszközöket és szakembereket az ENN, a blokklánc alapú szoftveres megoldásokat pedig a Vechain biztosítaná. A Shanghai Group feladata, hogy a kidolgozott módszerek Kína szerte bevezethetővé váljanak és illeszkedjenek az állami szabályozás keretrendszerébe, valamint ugyancsak ők felelnek az új hálózat bevezetéséhez szükséges ingatlan területek és a más állami szervekkel való zökkenőmentes kapcsolattartás biztosításáért.

A tervezett rendszer pilóta programja néhány hete már elindult az ENN Zhoushan-i telephelyén. Ezt a szükséges engedélyek beszerzése után egy 300 millió dolláros befektetéssel megvalósuló fejlesztés követheti, amivel a tervek szerint akár ötszörösére is növelhetik a telep által éves szinten feldolgozott gáz mennyiségét. Részletesebb információkat a célokról és a résztvevőkről: a Vechain blogján találhattok.

A Vechainnek egyébként nem ez az első Shanghai városával közös vállalkozása. Nemrégiben adtunk hírt arról a vakcina programról, amit hivatalosan a jövő héten megrendezésre kerülő, kínai külgazdasági expón fognak bemutatni,

Két éven belül a Vechain végezheti a kínai oltóanyagok minőségbiztosítását

@spot_img
spot_img