IEO: ICO 2.0

spot_img

Az ICO-k szervezéséhez köthető csalások magas száma, a jogi bizonytalanságok és a hosszú medve piac miatt megpecsételődni látszik a közösségi finanszírozás ezen formájának sorsa. Többek között ezeknek tudható be egy új trend, az IEO-k térnyerése.

Az IEO az angol Initial Exchange Offering kifejezés rövidítése, ami a tőzsdék által szervezett token értékesítéseket jelenti. Az IEO lényegében az ICO-k némiképp módosított változatát jelenti, ami némi előnnyel ugyan rendelkezik a korábban megszokottakhoz képest, ugyanakkor szembemegy az ipari szereplői által is előszeretettel hangoztatott alapelvvel, a decentralizáltsággal.

Az eddig talán legismertebb IEO a Binance Launchpadján megrendezésre kerülő BitTorrent token értékesítése volt. A 7.2 millió dolláros célt kitűző aukció sikeres befejezéséhez mindössze 18 percre volt szükség, a pár héttel ezután tartott Fetch.AI esetében pedig még ennél is gyorsabban, 22 másodperc alatt jött össze a szükséges 6 millió dollár.

A Matic lesz idén a negyedik Binance ICO

A siker láttán nem csoda, hogy mostanra már a Huobi, az OKEx, a Kucoin és a Bittrex is elindította saját értékesítő platformját és mások is bejelentették, hogy a közeljövőben hasonló szolgáltatás bevezetését tervezik.

Amellett hogy a tőzsdék anyagilag jól járnak ezek megszervezésével, némiképp csökkentik a befektetők által vállalt kockázat mértékét is. Azzal hogy ezek az oldalak felkarolnak és felhasználóik figyelmébe ajánlanak bizonyos projekteket, egy kicsit a saját hírnevüket is kockára teszik, ezért az IEO-k előtt alapos vizsgálatnak vetik alá a náluk jelentkező startupokat. Természetesen hosszú távon ez sem jelent garanciát a sikerre, de az egyértelműen scam célzattal létrehozott tokeneket azért kiszűrheti a körforgásból.

További előny, hogy a vásárt követően viszonylag hamar egy likvid tőzsdére kerülhetnek a tokenek, míg korábban a vásárlók hónapokig találgathatták azt is, hogy a projekt egyáltalán képes lesz-e valaha elérni ezt a mérföldkövet.

Az új rendszerben tehát minden résztvevő fél jól jár, ugynakkor komoly problémát jelenthet hogy a még rendkívül zavaros jogi környezet miatt ezekre is lecsaphat majd az amerikai tőzsdefelügyelet, ami már több zavarosban halászó kriptotőzsdének is utánanyúlt.

A SEC rátalált az EtherDelta-ra: majdnem 400.000 dollár a büntetése

További probléma lehet, hogy a tőzsdékkel éppen a kriptók szellemiségével szembemenő, harmadik közvetítő fél kerül az értékesítési folyamatba és az eddigi tapasztalatok szerint ezek akár önös célokra is felhasználhatják befolyásukat.

A IEO-k a jelek szerint ugyan életet lehelhetnek a haldokló ICO piacba, de hogy népszerűségük kitart-e a nagy tömegekben csatlakozó befektetők következő hullámáig, illetve hogy az iparág rohamosan változó képe és a jogi szabályozás mennyire lesz kegyes az ezeket szervező tőzsdékhez, egyelőre még kérdéses.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img