BTC flash crash (sokadik rész)

spot_img

Az elmúlt órákban mind a 10 ujjukat megnyalhatták a bitcoin kereskedők, akik több heti oldalazás és várakozás után ismét egy jelentős elmozdulásból profitálhattak. De sajnos olyan is akadt, aki nem egyszerűen csak pénzt veszített a mostani esés következményeként, de sokkal többet is bukott annál, mint feltétlen szükséges lett volna.

A Binance engédelyekkel rendelkező USD stabilcoint bocsát ki

A Binance által nemrégiben bevezetett stabil coin, a Binace USD Bitcoin párja nem tartozott a tőzsde legnagyobb forgalmat bonyolító piacai közé. Az itt egyetlen nap alatt gazdát cserélt kriptók összértéke alig haladta meg a félmillió dollárt és ez lehetett a veszte annak az eladónak is, aki a hirtelen zuhanást követően pont ebbe szerette volna kimenekiíteni a BTC-jét. Az alacsony likviditás miatt, az eladást követően az árfolyam egészen $1800-ig szúrt le, tehát akiknek ilyen alacsonyra voltak beállítva a vételi megbízásai, azok idén már szeptember végén megünnepelhették a karácsonyt.

A dolog azért annyira nem volt komoly, mint amennyire elsőre látszik, a Tradingview 1 perces gyertyái ugyanis 1 BTC-s forgalmat mutatnak a zuhanás pillanatára, tehát csak egy egészen minimális mennyiség cserélhetett gazdát ezen az áron. A Binance-re ennek ellenére biztosan ráég majd, az ezen a  saját nevével is fémjelzett presztízs páron elszenvedett malőr és a jövőben még sok tőzsdét kifigurázó vicc és mém alapja lehet ez az eset.

Összeomlás: flash crash a tőzsdéken

Tegnap egyébként a nemzetközi kriptós sajtót bejárta az a hír is, hogy a Bitcoin hálózat bányászati kapacitása is egy villám zuhanáson ment keresztül. A napokban 100 000 Ph/s fölé növekvő hash rate rövid időn belül 57 000 Ph/s-ig esett vissza, amit több mint 40%-os csökkenést jelentett (ennek nagy részét mostanra visszakorrigálta). Magyarázat egyelőre nincs és egyes elméletek szerint talán éppen ez lehetett a kiváltója a mostani eladási hullámnak is.

A bitcoin árfolyam jelenleg 8600-8700 dollár környékén mozog, aki bevásárolna, az forintért is megteheti ezt a Coinmixed weboldalán.

Peter Brandt: egy tapasztalt trader szerint erre számíthatunk középtávon

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img